Megszaladt a photoshop a Fantasztikus Négyes új poszterén
2015. április 21. írta: prominent

Megszaladt a photoshop a Fantasztikus Négyes új poszterén

f4-05.jpg

Túl jóra sikeredett az új plakát grafikája, szinte felismerhetetlenre rajzolták a készítők. Ez vajon mire jó?

Merthogy enélkül is jól meglett volna, az is egyszer biztos. És nem képregényesre alakították, hanem egyszerűen túlrajzolták az egészet. Pff. Kár...

A Miles Teller, Michael B Jordan, Kate Mara, Jamie Bell és Toby Kebbell főszereplésével készült történet négy olyan jóbarátról szól, akik kívülállók és ezért kilövik magukat egy másik, veszélyesebb és idegenebb univerzumba. Ott aztán megindul a hadd el hadd, hiszen amellett, hogy fizikai elváltozásaik lesznek, még egy erősebb ellenséggel is fel kell venniük a harcot.

Össze kell hangolniuk különbözőségeiket, és valahogyan egyesíteni erejüket, mert hát egy barátból ellenség le akarja igázni a Földet. Hőseink tehát elég nagy kihívással állnak szembe. És hogy sikerül-e felülkerekedniük? Nos, arra egészen augusztus 7-ig kell várni, ugyanis a Josh Tank által rendezett filmet akkor láthatja a nagyérdemű.

Az első trailer ugye megvolt, ahogy biztosan láttatok egy csomó képet is az új filmből, és a második trailer is ütősre sikeredett.

4es.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr577386258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása