Meleg Amerika Kapitányt akarnak
2016. május 26. írta: prominent

Meleg Amerika Kapitányt akarnak

ca01.jpg

Férfirománcot látnának szívesen a Marvel szuperhősös filmjében a melegek. Homoerotikus képzelgés lenne melegnek látni Amerika Kapitányt? Részletek tovább!

Attól fogva, hogy Steve Rogers rápillantott Bucky Barnesra az Amerika Kapitány: Polgárháború című filmben, a rajongók tűzbe jöttek. Olyannyira, hogy újraalkották a film előzetesét és a vélt meleg szerelemi szálat erősítették, ami a két hős között született, akiket Chris Evans és Sebastian Stan keltett életre.

 

Homoerotikus képzelgéseken túl azonban a közösségi médiákon a #GiveCaptainAmericaABoyfriend azaz legyen az Amerika Kapitánynak férfiszerelme szabályos kampány indult. De nem állt meg, hanem az egész hajcihőbe beleszállt a GLAAD nevű amerikai melegszervezet is, amelynek egyik szórakoztató-médiai stratégája, Megan Townsend ez ügyben is megszólalt.

"Egyre körülményesebb lesz figyelmen kívül hagyni, hogy az LMBT embereket szinte teljesen kizárják a hollywoodi nagy költségvetésű képregényfilmekből, amik az elmúlt néhány évben uralták a bevételi listákat." - fogalmazott Townsend.

Hozzátette, hogy a stúdióknak "valóban van lehetőségük" rá, mert ahogyan Townsend rámutatott, csak hajlandóság szükséges és lehet találni megfelelő háttértörténetet a szereplők életéről, még akkor is, ha Amerika Kapitány sosem volt LMBT-karakter a képregényekben.

captain-america-the-winter-soldier-bucky.png

A GLAAD nemrég közzétette tanulmányát, hogy mennyire is van jelen hollywoodi filmekben az általuk képviselt kisebbség. Röviden: nem igazán. A szomorú az egészben - a tanulmány állítása szerint -, hogy nem egy stúdió csupán a "Jó" minősítést szerezte meg. A kutatók a 2015-ben készült filmek közül 126-ot vizsgáltak meg, amik nemzeti bemutatásra került és csupán 22 alkotás tartalmazott LMBT karaktert.

Leginkább éppen a Disney volt az, ami "megbukott" a teszten, de nem járt jobban a Marvel, a Lucasfilm és a Pixar sem.

Mindezek kapcsán további figyelemfelkeltő megmozdulások születtek a közösségi hálón. Idina Menzel, Broadway-színésznő, aki a Jégvarázs Elzájának kölcsönözte a hangját és a Rent c. musical leszbikus szereplőjét keltette életre a Twitter-en a #GiveElsaAGirlfriend azaz legyen Elzának nőszerelme szöveget népszerűsítette.

Korábban még a Csillagok háborúja legújabb része, a tavaly karácsonykor bemutatott Ébredő erő filmben látott két karakternek van érdekes olvasata. Egyesek szerint Finn és Poe, akiket Oscar Isaac és John Boyega alakította burkoltan szerelmes egymásba. Sőt, maga J.J.Abrams, a rendező is lehetségesnek tartotta, hogy a folytatásban meleg karakterek is feltűnjenek.

starwars.jpg

Nos, egyelőre kérdéses, hogy a Disney vajon enged az össztársadalmi nyomásnak, és végre meleg karaktereket is enged a nagy költségvetésű filmjeikbe, vagy maradnak az eddigi módszernél.

Ti hogyan vélekedtek erről?

-br-

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr828749404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L. J. Wesley 2016.05.27. 09:58:43

össztársadalmi nyomás? Egy kisebbség sikítozik. Ennyi erővel rakjunk minden filmbe 1-1 feketét, ázsiait, latinot, kórosan elhízottat, geeket, meleget (férfit és nőt is persze), rokkantat, romat, indiait, arabot....remélem senkit nem hagytam ki. Nem értem miért kéne mindenhova mindent beerőszakolni

Dzsontra Volta 2016.05.27. 11:06:30

Elég reprezentatívra sikeredett a felmérés... megkérdeztek meleg pasikat, hogy szeretnék-e, ha meleg lenne Amerika Kapitány.

Hívő hitetlen 2016.05.27. 11:21:13

"A kutatók a 2015-ben készült filmek közül 126-ot vizsgáltak meg, amik nemzeti bemutatásra került és csupán 22 alkotás tartalmazott LMBT karaktert. " Ez mélyen a társadalmi fontossága alatt van! Diszkrimináció!

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2016.05.27. 11:41:14

Remek. Még pár évtized, talán 50-60 év és jöhetnek a "felszabadított" pedofilok meg nekrofilok és egyéb "filok" is, hiszen természetes lesz a mocsok és az ocsmányság - államilag elfogadott és az emberi-birka fejekbe tuszkolt törvény.
Nem igazán értek egyet. Talán lejött az előző mondatból.
süti beállítások módosítása