Jövőre folytatódik az Útvesztő 3 forgatása
2016. augusztus 30. írta: prominent

Jövőre folytatódik az Útvesztő 3 forgatása

dc.jpg

Felgyógyult Dylan O'Brien, a főszereplő. Megvan, mikor veszik fel a Halálkúra alcímű film új jeleneteit.

Balszerencsével indult az Útvesztő 3: Halálkúra című film forgatása, hiszen idén tavasszal a főszereplő Dylan O'Brien a forgatáson autóbalesetet szenvedett, többféle sérülése mellett néhány csontja is eltörött. Ezért aztán egy ideig leállt a film forgatása, és értelemszerűen a film bemutatóját - ami eredetileg 2017 április 17-én lett volna - elhalasztották.

Május végén jött a hír, hogy bár a huszonnégy éves Dylan gyógyulása jól halad, az idő rövidsége miatt a premier dátumát 2018. január 12-ra tűzték ki.

Legújabban a Deadline úgy értesült, hogy az Útvesztő harmadik és egyben befejező epizódjához 2017. februárjátől veszik fel a még szükséges jelenetsorokat.

A James Dasher bestseller regényeiből készült filmsorozatot Wes Ball rendezte T.S. Nowlin forgatókönyvéből és Thomas Brodie-Sangster, Rosa Salazar, Ki Hong Lee és Dexter Darden főszereplésével.

Az első részt 34 millióból, a folytatás 61 millió dollárból hozták ki, s mindkettő jóval túlszárnyalta a háromszáz millió dolláros bevételt, ami a költségvetésből kiindulva is tekintélyes összegnek számít. A két film messze jól hozott a konyhára és a hivatalos összesítés szerint 660,6 millió dollárt zsebelt be.

-br-

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr2211662872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása