Feldühödött melegek randalíroznak
2015. augusztus 18. írta: prominent

Feldühödött melegek randalíroznak

stonewall01.jpeg

Homoszexuálisok téglákat dobálnak, kukákat gyújtanak fel és összecsapnak a rendőrökkel. Itt van Roland Emmerich új filmjének előzetese.

stonewall09.jpg

Sok esetben zajosnak és feltűnőnek kell lenni, ha az ember sikert szeretne elérni. Így voltak ezzel azok a New York-i melegek is, akik egy nap megelégelték, hogy elnyomják őket és folyamatos intézményi zaklatásnak voltak kitéve. Úgy felgyülemlett bennük a düh és az elkeseredettség, hogy saját jogaik kivívásáért nem átállottak radikális eszközökhöz nyúlni.

Erről szól Roland Emmerich (A függetlenség napja) Stonewall című filmje, amiben egy kitalált szereplő által követhetjük nyomon a híres-hírhedt melegjogi aktivisták által életre hívott eseményeket.

Danny Winters (Jeremy Irvine) kénytelen-kelletlen elhagyja barátait és szeretteit, miután szülei kitagadták és elzavarták otthonról. A fiatal fiú New Yorkba repül és egyedül találja magát Greenwich Village-ben. Hajléktalanul és nélkülözve él. Összebarátkozik egy csapat utcakölyökkel, akik hamarosan meghívják és beavatják az éjszakai élet legsűrűbbjébe, a The Stonewall Inn néven elhíresült lokálba, ám ez a sötét zegzugos, maffia által fenntartott klub messze nem a legbiztonságosabb hely és nem is egy mennyország, amire vágyott.

Danny és barátai itt tapasztalják meg legjobban az előítéletek egész sorát, itt szembesülnek a fokozott megkülönböztetéssel és mindennaposak a rendőri túlkapások a melegeket illetően, és az elnyomás hihetetlen feszültségeket gerjeszt benne. Ez aztán dühvé változva egészen elképesztő módon tör utat magának: arra jutnak kis csoportjával, amit melegek, leszbikusok és transzvesztiták alkotnak, hogy a jogaik kiharcolásáért keményebb és hatékonyabb érdekérvényesítő eszközökhöz kell nyúlniuk. Megszületnek a meleg aktivisták és a jogaikért harcoló meleg úttörők, akik nem riadnak meg az erőszaktól sem, ha jogegyenlőséget akarnak kivívni.

Elég parádés a szereposztás. Egy-egy karakter erejéig feltűnik a Stonewall című filmben Jonathan Rhys Meyers (Tudorok), Ron Perlman (Pokolfajzat), Joey King (Az elnök végveszélyben), Calbe Landry Jones (X-Men: Az elsők) és Jonny Beauchamp (Penny Dreadful-Londoni történetek).

stonewall02.jpg

stonewall03.jpg

stonewall04.jpg

stonewall05.jpg

stonewall06.jpg

stonewall07.jpg

stonewall08.jpg

stonewall09.jpg

stonewall10.jpg

stonewall11.jpg

stonewall12.jpg

A filmet szeptember 25-től vetítik a mozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr727715360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.