Kivágták a meleg csókot az új Tarzan filmből
2016. július 11. írta: prominent

Kivágták a meleg csókot az új Tarzan filmből

alexander-skarsgard-abs-tarzan-6c41845c-7cd2-4717-9661-e20ea680ab7b.jpg

Homoerotikus felhangot akart a rendező, ám a tesztközönség nem díjazta. A vágóasztalon végzett a majomember biszexualitását bizonyító jelenet.

Tarzan két kapura játszását azután kezdték firtatni, hogy kiderült, David Yates rendező egy interjúban elmondta, a film végső szerkesztésénél kivágták a meleg csókot. A dzsungel királyáról szóló film természetesen a Janennel való kapcsolatát is feltárja, de a rendező szeretett volna árnyalni ezen a képen és a hajó kapitányával való csókváltást tartotta erre alkalmasnak.

A Christoph Waltz által alakított katona és az Alexander Skarsgård által alakított Tarzan a rendező terve szerint kapnak egy homoerotikus felhangot.

"Ki kellett vágnunk, ugyanis túl sok volt. Igazán páratlan volt, amikor Christoph megcsókolja őt. Kezdetben imádtuk, de a teszközönség nem repesett az örömtől és túljátszottnak vélte." - vallotta meg David Yates a The Times magazinnak.

Leon Rom kapitány, akit Leopold király Belgiumból küldi leigázni az új területet, megcsókolja Tarzant, miközben ő eszméletlen. A kivágott jelenetben a kapitány azt mondja Janenek: "A férjed vadsága annyira felkavar engem, hogy azt nem is tudom kifejezni."

A Tarzan legendája jelenleg is fut a mozikban.

-br-



A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr898881386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bloglegelő 2016.07.11. 21:07:14

nyilvánvaló kirekesztés

tessék vonulni, csókolózni, és ja, lecserélni a közönséget

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.07.11. 21:27:31

állatokkal nem szexel? akkor tarzan egy prűd, kirekesztő, vallásoskodó gyűlölködő!!!!
XD

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.07.11. 21:41:53

Penis docking a menő. A csókolódzás divattyamúlt.

Willkommenskultur 2016.07.11. 21:58:13

Nem is nézem meg ha nincs benne buzulás. A következő Dzsungel Könyvében Bagira v. Balu lesz buzi?

Azért így hogy Tarzan még csak nem is néger veszélyes antiszemita homofób alkotás ez kéremszépen.

Dzsontra Volta 2016.07.11. 21:58:27

Azt meg az állatvédők vágatták ki, amikor Farzan, Balu hátán gyalázza meg Sir Kánt...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2016.07.12. 00:07:34

Tarzan karakteréhez nem illene a buziság, de még az sem, hogy ki legyen ennyire szolgáltatva másnak. Egy másik filmben, más karakterrel akár tök jó is lehetne ez a jelenet. Az meg, hogy a rendező ennyire nincsen képben Tarzanról, sejteti, hogy az egész film hamis lehet.

bloglegelő 2016.07.12. 01:33:47

@Madnezz: az nincs képben, aki szerint nem buzi. Mindenkiben van egy kis buziság, csak nem tudunk még róla - mondják a buzik. És amiről nem tudunk, arról nem is állíthatjuk az ellenkezőjét, tehát a buziknak mindig és mindenben igaza van, ha mások buziságáról van szó.

kezdetben vala a buzi, hiszen Éva csak utána jött, sőt, el is cseszte az Édenkertet.

nincs más, csak a buzi

MR2 Sándor 2016.07.12. 01:41:07

@Willkommenskultur:
Sajnos, Tarzan nem lehet néger, mert azt jelenti a neve: fehér bőr.

De a majmaival dughatna. Meg pár döglött elefánttal vagy krokodillal.

Nem értem ezt a kirekesztést, hogy csak emberrel, meg csak élővel.

2016.07.12. 06:11:55

Ideje lenne hanyagolni mar ezt a Christoph Walzot is. Baromira idegesit most mar, mindenhonnan o folyik, unom most mar a fejet.

kicsitomi 2016.07.12. 08:09:25

@MR2 Sándor: Pláne hogy csak nővel. Fujjj...

É2I 2016.07.12. 08:22:03

Elmehetne már a sok buzi rendező a buziságával a buzik közé. Miért kell minden filmbe buzikat rakni? Miért nem homokos pornót rendez, ott kiélhetné magát.
(Ja, jöhetnek a fajvédők.
Nekem az aki buzi, nem tiszta fialás, de minimum genetikai deformitás. Bármennyire is akarják lenyomni a torkunkon, hogy ez természetes. Nem, nem az. Mindegy hány ezer éve van jelen...)

zizi77 2016.07.12. 09:22:41

Én értem csak félre, vagy Tarzan nem is biszex, mert a csók közben eszméletlen? Ettől függetlenül felesleges ez bele, főleg úgy, hogy valószínű nem 18-as karikás lesz.

Hülye aki elolvassa! 2016.07.12. 09:34:41

Nem tarzan a tarzan egy kis buzulás nélkül. Vagy legalább pedofil legyen!

Faszerkezet 2016.07.12. 10:11:15

Hmmmmm, nyilasizmus felsőfokon. A Tasz azonnal foglaljon állást az ügyben, és követelem, hogy a fasisztahortysta magyar állam azonnal szakítson meg minden diplomáciai kapcsolatot.

Most tényleg kivágták ezek a homofóbok? Azért egy kis "kardozás" csitával lesz ugyi?

eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 10:51:09

arról van kivágott jelenet amikor Tarzan majmokkal dug?

eßemfaßom meg áll 2016.07.12. 10:54:42

Nekem a SW7-ből leginkább Han és Luke öszinte csókolózása hiányzott.

Khonsu 2016.07.12. 11:19:43

Miért kell ezt ennyire erőltetni? Aztán meg jön a csodálkozás, hogy az érintetteken kívül ilyesmire más nem kíváncsi. Persze rögtön meg is magyarázzák, hogy mennyire homofóbok a zemberek, azért van... Valami nagy baj van ezzel a világgal értelem terén.

zizi77 2016.07.12. 12:01:34

@Khonsu: lehet, hogy csak az Oscarra gyúrt volna vele a rendező, de így az ugrott!

Dr.Traktor 2016.07.12. 12:40:06

jogos a felháborodás a kommentelők részéről.

itt valakinek le kéne mondania!!!

Ma Baker 2016.07.12. 13:54:51

A buzilobbi márpedig nem létezik... De azért szerencse, hogy az utolsó pillanatban sikerült megállítani őket.

MR2 Sándor 2016.07.12. 14:22:44

@zizi77:
Még nincs minden veszve, egy kis holokausztot hátha bele lehet csempészni, és akkor megint van esély az Oscarra.

Persze az igazi az lenne, ha bemutatnának egy zsidó buzi párt, hogy hősiesen miket csinálnak Auschwitzban. Garantált Oscar.

zizi77 2016.07.12. 14:24:48

@MR2 Sándor: pár év és lesz ilyen, fogadjunk! :)

bloglegelő 2016.07.12. 14:56:00

@MR2 Sándor: garantáltan sötét faszfej vagy

MR2 Sándor 2016.07.12. 15:03:31

@bloglegelő:
Édesanyád meg garantáltan kurva. És mégis mekkora darab szart nevelt fel az évek alatt emberformájúra.

MR2 Sándor 2016.07.12. 15:16:51

@zizi77:
Akkor majd kérem a jogdíjat.
süti beállítások módosítása