Pajkos fogyatékosok érzéki vízi izgalma
2018. február 22. írta: prominent

Pajkos fogyatékosok érzéki vízi izgalma

shapeofwhater_1.jpg

Újabb remekmű, ami most egy egészen másfajta fogyatékosságról mesél. Tündérien és szörnyen jó. Mozikban Guillermo del Toro új filmje, A víz érintése.

Talán jópáran letettek már arról, hogy a különleges mesevilágot megteremtő Guillermo del Toro nem talál vissza valódi önmagához és csak egyszerű blockbustereket fog gyártani. Szerencsére A faun labirintusa, a Hellboy vagy a Tűzgyűrű és a Cronos rendezője visszatért ahhoz, amihez ért: szokatlan tündérmesét vitt vászonra. És milyen jól tette! Rég vártunk egy andalítóan romantikus, véresen brutális valós mesére a mexikói mestertől. Ezúttal az ilyen-olyan fogyatékkal élőkért emelt szót.

shapeofwhater_1.png

A víz érintése tökéletesen beleillik az eddigi meghatározó filmművei közé. A múlt század hatvanas évekbeli Amerikájában járunk. Ezerrel tombol az amerikaiak és a szovjetek hidegháborús hideglelése és javában terjed az osztályok közötti harc, a rasszizmus és a kicsit kilógó emberek kitaszítottsága, minek következtében úttalan utakon, titkos találkákon át, füstös lebujokban és rég elfeledett filmszínházakban keresi az érvényesülést, boldogságot és a szeretetet.

shapeofwhater_17.jpg

Így tesz Elisa Esposito (Sally Hawkins) is, aki kicsi korától fogva néma, így egészen nagy hátránnyal indul a folyton csivitelő, hangzavaros világban. Boldogságát fantáziájában és a jobb élet reményében talál. Lakótársa, az idős, kopaszodó művész Giles (Richard Jenkins), aki homoszexualitása miatt a periférián találja magát. Elisa kolléganője, Zelda (Octavia Spencer) a cserfes és bőbeszédű, és nem mellesleg afroamerikai, aki szintén helyét keresi a társadalmi sorban. Elisa takarítóként dolgozik az amerikai kormány egy titkos építményében, ahol egy laboratóriumba egy nap egy halemberszerű lényt (Doug Jones) hoznak. Különcségük okán egymásra hangolódnak. Keményt tojást fogyasztanak és a hollywoodi aranykor jeles fekete-fehér filmjeinek mintájára élnek, vagyis élnének.

shapeofwhater_11.jpg

Mert jön a gonosz, despotikus hajlamokkal rendelkező, zsarnok (Michael Shannon), aki azonban saját boldogulása és szeretetéhsége miatt felettesei elismeréséért küzd. Több-kevesebb sikerrel. A szovjetek pedig a tarkójukra lihegnek. Kémük megpróbálja a lényt saját népe kezére játszani, ám dr. Hoffstetler (Michael Stuhlbarg) megszólal a humanizmus és az empátia, végül Elisának segít megszöktetni a lényt. Azt a teremtményt, ami minden szereplőt egy láthatatlan kötelékkel köt össze. Ám míg az egyik gennyes undort érez, addig Elisa végül szerelme tárgyát is megtalálta, és mindent elkövet, hogy ahogy reggelente magányában, úgy az újonnan érkezett lény is vízzel érintené. Így kap arcot az addig kimondatlan vágyakozás és kap értelmet minden, amit addig láttunk.

shapeofwhater_7.jpg

Guillermo del Toro rendezői zsenialitását tükrözi, akárcsak a zöldes-sós víz felszíne, hogy egyetemes üzenetet az apró jelekbe rejti. Nem azt mutatja, hogy ki, hanem, hogy mit tesz. Hogy maga a cselekvés jellemzi az embert, és nem a társadalmi státusza, vagy a bőrszíne, nemzetisége, vagy szexualitása. Mindez tökéletesen átjön, ahogy többen is a lény megmentésében segédkeznek. Néha abszurd, néha groteszk és humoros, vagy éppen durván drámai jelenetekben. A belső zártságot kiválóan mutatják a képek, amiket Daniel Lausten operatőr tár elénk úgy, mintha mi is a részesei lennénk. Úgy fojtjuk vissza lélegzetünket, mintha mi is a víz alá buknánk.

shapeofwhater_16.jpg

Zeneileg telitalálat volt a francia jazzes stílusú muzsika, nagyon is jellemző az akkori beatrockos világba. Jól válogatott Alexandre Desplat. És még a váratlanul előtörő musical-jelenet se fullad giccsbe, és úgy viszi előre a történetet, hogy csak nézünk, mint a moziban. A Faun labirintusához hasonlóan itt is egyfajta örvénybe kerülnek a szereplők.

Guillermo del Toro A víz érintésével ismét régi fényében tündököl és megadja rajongóinak, amiért megszerették: egy sötét tónusú tündérmeséjét, ahol a képzelet és a valóság a kék végtelenségbe fullad.

Borka Roland

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr10013690560

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tim Burton köszöni, jól van - A víz érintése 2018.02.23. 13:08:05

Kíváncsiak vagytok rá, milyen az, mikor az Amélie csodálatos élete, A szürke ötven árnyalata és a Szabadítsátok ki Willyt! karambolozik az E.T.-vel a '60-as évek amerikájának hidegháborús színtere előtt? Én se, de attól még elkészült. Én meg persze meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Filmflash. 2018.02.23. 11:28:11

Nagyon gyerekes, infantilis és idegesítő egy film, agyonpuncsolt jelenetekkel, giccses beállításokkal, közhelyesen kiizzadt "mondanivalóval" és irreális képi világgal. Valóban mese, de sem gyerekeknek, sem felnőttek nem igazán való.

Kovács doki 2018.02.24. 22:15:42

Furcsa film, kicsit hatásvadász.