Nem sok jót lehet elmondani az A Lazarus hatás című hatásvadász horrorfilmnek csúfolt gyenge ijesztgetős alkotásról. Ha csak az nem, hogy Olivia Wilde tök jól néz ki sötét szemgolyókkal. De ennyi.
Sajnos nincs a klasszikus Frankenstein-sémára felhúzott sztoriban semmi egyedi és eredeti. Helyette olcsó koppintása az elmúlt száz év horrorfilmjeinek, de valami olyan közepesen vérszegény (szó szerint) történetet sikerült rittyenteniük, amivel lezüllesztik a még meglévő izgalomfaktort is valami silány utánzattá. Ez van, amikor nagyot akarunk hozni, helyette azonban épp az ellenkezőjét érjük el: unalmas giccsé avanzsáljuk.
Adott ugye az alapkoncepció, négytagú egyetemi tudóscsapat azon fáradozik, hogy felélesszék a holtakat, mert az már mekkora menőség, meg embertörténelmi és egyéb izgalmas dolog. Kifejlesztenek egy szérumot, amit elneveznek Lazarusnak, stílusosan a bibliai Lázár után (feltámasztották). Frank (Mark Duplas) és Zoe (Olivia Wilde) megszállottsága odáig fajul, hogy még a szentnek tekintett házasságukat is elhalasztották, csak hogy a projektért éljenek haljanak, amit Éva nevű dokumentarista örökíti meg videókamerájával. Kísérleteznek kutyákkal és disznókkal, mígnem sikerül feltámasztaniuk egy kutyát, ami egy hiperintelligens és rendkívül agresszív vadállattá válik. Tanulmányozása közben azonban az egyetem dékánja és egy összeesküvés-elméletet kiválóan előhozó neves cég közös nevezőre jutva elhalásszák előlük a kísérletek eredményeit, hogy ők szabadalmaztassák.
Ebbe azonban hőseink nem nyugszanak bele és úgy döntenek, betörnek a laboratóriumba és megismétlik a kísérletet, hogy aztán azt saját dicsőítésükre használják. Csakhogy a kísérlet közbeni áramszünet miatt Zoe életét veszti. Rövid gyászt követően Frank nem nyugszik bele, és most már emberen próbálja ki az addig ismeretlen utóhatásokkal rendelkező szérumot. Visszahozza szerelmét. Csakhogy az agyában cirkáló mindenféle új idegkapcsolatok miatt a nő elkezdi hallani mások gondolatait, és előre látni munkatársai ellene irányuló lépéseit. Bomlott agya miatt egy gyermekkori trauma hatására, amikor képtelen volt kimenteni egy égő házból a szomszédait, egészen sötét erővel rendelkező szörnnyé lép elő, aki előszeretettel fogyasztja a Lazarus-szérumot, hogy aztán mindenkit a poklok poklára küldjön.
Mindez szép és jó lenne, ha nem lenne annyira elcsépelt, hogy az már szinte fáj és a igénytelenség úgy ordít le a vászonról, mint a szekrénybe csomagolt fekete bőrű tudóstárs. De nem is érdekfeszítő, nincs benne semmi feszültség, a David Gelb rendező és Luke Dawson még csak kísérletet sem tettek arra, hogy valamivel megtöltsék filmjüket. Holott számos érdekes vonulat kifejtésére lehetett volna lehetőség. Bibliai idézetek? Pff, micsoda eredetiség...
Semmi új a nap alatt. Vagy amikor Zoe gyermekkori traumáját csakis Évára (micsoda elcsépelt bibliai utalás ez is) tudja rákényszeríteni. Mégis hogyan? Vagy éppen, mi történt a kutyával? Egy idő után szőrén szálán eltűnt: Vagy a film végén tapasztalható duplacsavar aztán kiveri a biztosítékot. Nyilván előkészítették a terepet a folytatásra.
Olcsó, híg és méltatlanul hanyagolt film lett a Lazarus hatás. Újat csak az újszülöttnek fognak mondani. Még popcorn-mozinak is harmatgyenge. Kár a pénzért!
