Zombiszerű lények gyilkolnak az új Útvesztőben
2015. május 20. írta: prominent

Zombiszerű lények gyilkolnak az új Útvesztőben

maxresdefault_1.jpg

Amikor túlélték az Útvesztőt, még nem sejtették: egy sokkal borzasztóbb, posztapokaliptikus világba tartanak. Ki kell állniuk a tűzpróbát. Előzetes.

df_11320.jpg

Tavaly egy új ifjúsági kalandfilm első része került bemutatásra, Az útvesztő címmel, amiben egy csapat fiatal egy halálos útvesztőhöz költöztették, hogy szembeszálljanak a labirintusban élő szörnyű lényekkel. A kísérlet arra lett beállítva, hogy csak egy maradhasson. Azonban egy csapat lázadó fiatal, Thomas (Dylan O'Bryan) vezetésével legyőzi a legyőzhetetlent, és komoly tűzharcot követően épségben kijut az útvesztői világból. Azt azonban egyikük sem sejtette, hogy kalandjuk nem hogy nem ér véget, hanem éppen elkezdődik. És a disztópikus jövő sokkal sötétebb, kegyetlenebb és kétségbeejtő, mint amit a legrosszabb rémálmukban megélhetnének.

Az első epizód hatalmas anyagi siker volt. A mindössze 34 millió dolláros költségvetésű film mintegy 341 millió dollár bevételt produkált világszerte.

df_10520ar.jpg

Az útvesztő: Tűzpróba című sci-fi James Dashner azonos című regénytrilógiáján alapszik, amiből T.S. Nowlin írt forgatókönyvet. Thomas és társai azt gondolták, ha valaki élve kijutnak az Útvesztőből, akkor visszanyerik szabadságukat, folytathatják korábbi életüket. Ám a titokzatos VESZETT még nem végzett velük. Újabb próba, újabb rémálom vár rájuk.

nm.jpg
A Föld felperzselt vidék, melyen zombiszerű gyilkos lények kószálnak. A kormányok eltűntek, a világ anarchiába süllyedt. A remélt szabadság helyett a csapat még kegyetlenebb megpróbáltatásnak néz elébe: vár rájuk a Tűzpróba. Ebben a világban már nincsenek egyedül - és a többiek csak akkor maradhatnak életben, ha ővelük végeznek. Vérfagyasztó kalandokkal teli útjuk során nyoma vész a csapat egyetlen lány tagjának, Teresának, és a fiúk elhatározzák, hogy felkutatják, még ha ez az életükbe kerül is. Fogalmuk sincs róla, micsoda elképesztő veszélyek várnak rájuk. Nincsenek szabályok. Nincs segítség. A tét az életük. Thomasban pedig lassan felébred a gyanú: vajon nem az ő elméjében rejlik a szabadulásuk kulcsa?

the-maze-runner-2-sequel-dylan-obrien-3.jpg

A Thomas Brodie-Sangster, Kaya Scodelario, Will Poulter, Patricia Clarkson, Rosa Salazar, Aidan Gillen és Giancarlo Esposito főszereplésével készült Wes Bal (Az útvesztő, Kezdők) által rendezett filmet szeptember 17-től játsszák a magyar mozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr467475910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2015.05.20. 22:04:59

jaj milyen iszonyat volt az első rész

méltó a többi hasonmásához
süti beállítások módosítása