A genderőrület a Szellemirtók után divattá válik a mozikban?
2016. augusztus 11. írta: prominent

A genderőrület a Szellemirtók után divattá válik a mozikban?

lead_960.jpg

És vajon kell-e? Szükség van női hősökre. De vajon éppen úgy, hogy ők férfias dolgokat művelnek?

Sehol nincs kőbe vésve, hogy a szellemeket csak férfiak irthatják és a nők csak a megmentendő kategóriába tartozhatnak. Mint a barlanglakó őseink esetében, ahol a férfi vadászott, a nő pedig a tüzet őrizte. Pont. Természetesen már rég továbbfejlődtünk és a nők olyan, korábban férfiak uralta, világba is betörtek, mint a katonaság, vagy éppen a harcművészet. Ahogyan a férfiak is vezetnek már háztartást és otthon maradnak a gyerekkel. Ez ma már teljesen természetes. Na, de mi a helyzet az örök klasszikus, férfiak uralta mozifilmekkel? Az új Szellemirtók kapcsán ennek jártunk utána.

ghostbusters-2016.jpg

Mióta az 1989-es Szellemirtók 2 a mozikba került, azóta a Sony erőteljesen ügyködött azon, hogy összehozzanak egy harmadik filmet. Még 2014-ben a stúdió úgy tervezte, hogy összehoz egy új franchise-t, amiben ifjoncokból álló szellemirtó csapatot rántanának össze. Ám miután Harold Ramis forgatókönyvíró váratlanul elhunyt, szüneteltették a film újrakészítését. Aztán 2014 augusztusában röppent fel a hír, hogy a Sony kiszemelte magának Paul Feiget, hogy rendezzen meg egy újfajta Szellemirtók filmet, ahol a paranormális entitásokra egy csapat nő csapna le.

Ez két éve történt és idén a mozikba került a Kristen Wiig, Melissa McCarthy, Kate Mckinnon és Leslie Jones főszereplésével az az újragondolt filmváltozat, aminél nagyobb felhördülés csak akkor keletkezett, amikor kiderült, hogy Ben Affleck ölti magára a denevérhacukák vagy az Öngyilkos osztag filmet kritikai elmaraztalás érte. Annál is inkább volt merész vállalkozás női főszereplőket helyezni a régi klasszikusba, hiszen, bár most végigsöpör Hollywoodon a girl power, korántsem biztos, hogy erre a mozinézők is ráharapnak. Ehhez azonban kellett egy hosszúlejáratú kommunikációs stratégia a gender-egyenlőségről a filmiparban és egy nagyon erőteljes írás Jennifer Lawrencetől, amiben kiállt nőtársai mellett. Ami azt tartja, hogy a nők nemcsak egy kirakatbábuk, akik cukik és sebezhetőek, hanem hasonlóan erőteljesek, akárcsak a férfi társaik, és nemcsak a mozifilmekben.

Feig is csatlakozott ehhez az irányzathoz. Kezdve a Koszorúslányokkal, ami Wiigből és McCarthyból mozisztárokat csinált. A nőbarát rendező úgy ért el sikereket, hogy a hagyományos férfiközpontú filmműfajok főszerepére nőket választott. Mint a rendőrtársas Női szervek vagy a kémkedős ökörködés a Kém c. filmben. Újragondolta, és az ötlete bevált. Ezért aztán a Sony eltervezte, hogy női főszereplőkkel hozza tető alá az új Szellemirtók filmet. Nem is sejtették, micsoda darázsfészekbe nyúltak

Ám az össznépi pocskondiázás és gyomorcentrifugálási végtermék netre fröcskölése akkor kezdődött, amikor magas oktánszámra kapcsolt a promóció. Szinte sokkoló volt, amikor az első előzetes kilökődött az internetre és elárasztotta a mára már kultfilmmé avanzsált eredeti történetet végletekig imádó rajongók agytekervényeit.

internet-troll.jpg

Tény, hogy az első trailer a legtöbb "nem tetszik" minősítést kapott a YouTube-on és egyúttal a videómegosztó történetének leggyűlöltebb videója lett. A felhasználók kiakadtak, hogy hogyan merészelték női főszereplőkkel feldolgozni kedvenc szellemes filmjüket. Hollywood, ami manapság lényegében mindent rebootol, most igazán túl messzire merészkedett. És a rajongók vitriolos bejegyzései, amiket félig kidugott nyelvvel és az őrület jeleit mutató arckifejezéssel írták, elárasztották és megfojtották a promóciós hadjáratot. Már nem attól volt hangos a virtuális autokrata köztársaság, hogy micsoda nagyszabású filmélménnyel gazdagodhatnak az érdeklődők, hanem az erőlködő és szorulásos tüneteket produkáló, becsmérlő és hascsikarós tartalmú kommentek kerültek előtérbe. Ez pedig egészen más területre terelte az egész konverzációt.

Maga a rendező megvédte a női szellemirtókat, és mégiscsak ragaszkodott az eredeti elképzeléshez. Szóba se jöhetett az, hogy esetleg újraforgatnák az egészet.

A Sony mindenható főnökét, Tom Rothman-t se érdekelte, hogy a teljes női legénységgel (hehe) készült film felbosszantja az embereket. Úgy gondolta, jót tesz a reklámnak. "Ez a legnagyszerűbb dolog, ami történhetett." - nyilatkozta a The Hollywood Reporter magazinnak adott interjújában. "Viccelsz? Nemzeti konzultáció született, ezért hálás köszönet."

A film bemutatóját követően az első hétvégén negyvenhat millió dollárt szerzett, ami jó, de nem kiemelkedő szám, tekintve, hogy az új Szellemirtókat 154 millió dollárból hozták ki. Ám elmondható, hogy a filmet övező hihetetlen érdeklődésnek (negatív és pozitív) köszönhetően a film mégiscsak a nyár egyik kiemelkedő mozisikerének számít. Ez pedig sok mindent megmagyaráz.

Az új Szellemirtók dicséretes szereplése a mozipénztáraknál azt irányozta elő, hogy újfajta divathullámot vizionáljon a korábban férfiközpontú filmek nőiesítésével. Így történt, hogy tavaly októberben Sandra Bullock elárulta, hogy a George Clooney főszereplésével fémjelzett Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi női főszereplőkkel felvértezve kapna egy újraforgatott változatot. Az IMDb-n csak Ocean's Ochonak titulált filmben a pletykák szerint szerepet vállalna Anne Hathaway, Cate Blanchett, Elizabeth Banks, Helena Bonham Carter és Mindy Kaling, valamint Jennifer Lawrence neve is felmerült illetve Rihannát is emlegetik.

Tán ez azt jelzi, hogy a klasszikus férfifilmeket női szereplőkkel újraforgatják és ez már egy új divathullámot jelent Hollywoodban? Még nem. Ehhez az kellene, hogy a Szellemirtók mozipénztárakat robbantson, ami a legújabb infó szerint messze elmarad, hiszen jelen pillanatban a szellemes akcióvígjáték világszerte mindössze 180 millió dollárt hozott és a július 15-ei bemutatóját követően hetente ötven százalékos bevételcsökkentést mutatott. A héten kiadott bevételi lista szerint fokozatosan csökken az érdeklődés, és míg a premierhéten a bevételi lista második helyén nyitott, egy hónap után már a kilencedik helyre csúszott a száznyolc perces film.

gender.jpg

A film bemutatója óta az internetes oldalak sorra készítik el összeállításaikat, melyik férfiközpontú filmet kezdenék nőiesíteni. És vajon jó dolog-e? Részben talán igen, bár azért ötlettelenségre utal, hogy a filmipar a régi termékeit hasznosítja újra ahelyett, hogy valami frissel és eredetivel rukkolna elő. És még ha megteszik (és fogják is), akkor is úgy gondolják, hogy a nemi szerepeket fogják felcserélni, hogy több lehetőséghez juttassák a színésznőket és ne csak szerelmi mellékszál szereplői-karakterei legyenek. Ugyanakkor úgy gondolom, nem akarunk olyan világban élni, ahol az lenne a mérvadó, hogy a szereplők milyen neműek és nem magára a történetre fókuszálnánk. Végtére is, az lenne a lényeg, nem? S azt sem szeretném, ha mondjuk a most újraforgatott A hét mesterlövész c. filmet  mint olyat kategorizálnánk, amiben férfiak a főszereplők. Mellesleg az új Szellemirtók filmet csajos filmnek nevezni sem éppen helytálló, hiszen ott fityeg Chris Hemsworth is, igaz, titkárként, de mégis.

Összességében tehát nem kell attól tartani, hogy egy kis, megkockáztatom B kategóriás filmecske miatt tömegszámra gyártanák a nővé átavanzsált karakterek főszereplésével készült filmeket, de talán nem mellesleg ez egy olyan újfajta színfoltja a mozgóképes alkotásoknak, ami könnyed szórakozást ígér. Ennél azonban nem ad többet. A feminin vonatkozású exmacsó filmek rohamos térnyerésétől tehát nem kell tartani.

Borka Roland

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr110261224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rónarider 2016.08.13. 07:38:56

Jó írás, de a film attól még rossz.

2016.08.14. 11:49:44

"És vajon kell-e? Szükség van női hősökre. De vajon éppen úgy, hogy ők
férfias dolgokat művelnek?"

Vannak női főhősökről szóló sorozat - film, amit szeret-imád a közönség::
ALIEN!
Kill Bill
Las Bandidas
Supergirl
Xena
Wonder Women - imádják, 24 millió megtekintése a trailernek.

stb,stb....

Senkinek nincs baja a női hősökkel, ha egyéniségről, történetről szól, nem pedig erőltetett, jópofa sz@rságról, "népnevelésről" piárról, "divat"-ról.

Ez a helyzet,
A többi ostoba süket duma,
süti beállítások módosítása