Negyvenen túl is esetlen, vicces és szexi. Még mindig szingli, de gyermeket vár. Nem vártan jó lett a film. Kritika!
Bridget Jones mindig is a szingli nőknek mondott valamit saját életükről, hihetetlenül tudtak azonosulni a karakterrel, hiszen melyik nőnek ne lennének gondjai a súlyával, a korával, a társadalmi szerepével, magánéletével és természetesen az anyjával való kapcsolatával. Mindezt kellőképpen reflektálják a naplójából készült filmek is. De mond-e valamit - és ha igen, mit - a férfiaknak? Vajon a férfiak számára is olyan szórakoztató tud lenni a "szegény kicsi Bridget" története, mint a kortárs nőknek?
Röviden: miazhogy! Hiszen alapjáratban a nők mellett ott vannak - vagy épp nincsenek - a férfiak, akik vagy megadják az alaphangot, vagy épp az hiányzik. Sosem tökéletes. És éppen ez a tökéletlenség figyelhető meg a legújabb Bridget Jones filmben, amiben mint ahogy eddig mindig, most is két férfi (és egy eset) próbálja meg magának megkaparintani főhősünket. Csak éppen nem Daniel Clever a másik szereplő, tekintve, hogy Hugh Grant valamilyen elképesztő indokkal (nincs kedve, de lehet kevés volt a pénz), nem akart részt venni a harmadik epizódban.
Így aztán egy sármos sorozatsztárt, a Grace klinika McCsábítóját alakító Patrick Dempsey jött, látott, és nemzett. Hogy aztán váratlanul betoppanjon Bridget "örökpasija", Mr. Darcy és ő is lásson és győzzön és nemzzen. És Bridget anyja pedig most éppen nem padlizsánszínű pasikat kerget, hanem képviselőnek indul a városi tanácsba történő választáson. Bridget pedig "komoly" híradós producerként a fiatalabb és nyeglébb nemzedék kegyeiért is csetlik-botlik, hogy a gyerekvállalás és leendő nevelés nehézségeinek vízióját már ne is említsük. Kétapás felállás mindig izgalmas, akaratlanul is előfordul az elsőségért folyó küzdelem és az egymás kiiktatása. Mindehhez hozzájön Bridget bizonytalan hozzáállása. Vagy nem? Meglátjuk. Hogy a végére aztán eldőljön, kinek a spermája volt ügyesebb és szökött ki a lejárt szavatosságú delfines koton repedései között.
A címszerepet ismét René Zellweger alakítja, aki meglehetősen jól megfogja a karaktert, hiszen az már végérvényesen összenőtt a színésznővel, ugyanolyan lökött mint 2001-ben az első részben. Bár volt vagy hat éve, amikor semmilyen filmes alkotásban nem láthattuk, s ha mégis, akkor sem volt benne sok köszönet, majd pedig egy eseményen megjelenve a lapok a vélt vagy valós plasztikai beavatkozásairól cikkeztek, s elterelték a figyelmet az esetleges visszatéréséről. Nem volt mit tenni, Bridget egyenlő Renével, és bár az idő múlása kétségtelenül nyomott hagyott az arcán és le is fogyott (a színésznő már nem volt hajlandó ismét meghízni a szerep kedvéért), mégis hihetetlenül jól áll neki a kor. Annak minden sajátosságával. Colin Firth Mark Darcyja ugyanaz a karótnyelt típusú öltönyös fazont hozza, mint amit már megszoktunk tőle és aki Bridgetünket "úgy szereti, ahogy van". Dempsey Jack-je a laza rockeres csávónak ható társkereső algoritmus feltaláló gazdag üzletember korunk startupos embereit idézi. Hozzák a formájukat, a kötelező köröket, de adnak hozzá valami pluszt, amitől az egész elképesztően szórakoztató lesz, férfiszemmel is.
Meg kell még említeni Emma Thompsont, aki a teljesen földhözragadt és pragmatikus szülész-nőgyógyászt hozza pikírt humorral. Mert ha már elvállalta a forgatókönyv írást, akkor frappáns kis karaktert rittyentett magának. De ugyanilyen izgalmas karakter a kikapós híradós is, aki Bridget új barátnője, a Sarah Solemani által alakított Miranda.
A helyzetkomikumok mellé kitűnően párosul a romantika és az egyéb társadalmi kérdések, mint az azonos neműek házassága és örökbefogadása, az egyedülálló anyák, a gender kérdése vagy éppen a feminizmus új foka, ami több jogokat biztosítana a női szolásszabadságra. Már-már túlzásokba esve, amit Bridget anyja tökéletesen megfogalmaz: annyi mindent megtehetünk, kellenek még nekünk egyáltalán pluszjogok.
A Bridget Jones babát vár pontosan azt a parát tárja a nézők elé, amitől mindenki jogosan fél: képes leszek-e felelősségteljes szülő lenni. És itt már nemcsak a nőkről van szó, hanem a férfiak szerepéről is. Hogy ebben a zűrzavaros világban, a kétapa és a egy nő felállás már olyannyira elterjedt, hogy a hagyományosnak és sokszor idejétmúltnak tekintendő házasság + gyerek mintha kiveszőben lenne. Bridget és a két majom pont ugyannyira mai mint volt Helen Fielding első kötete idején, azzal a különbséggel, hogy a felturbózott ingergazdagság között a sok bába között elveszni látszik a gyerek. De Bridget ezt is brillírozva megoldja és a sok sutaság közepette, csak sikerül valami pozitívat csempészni a felgyorsult világ zűrzavarosan áldatlan állapotába: a gyermek a jövő reménysége.
Kinek is ajánlható az új Bridget Jones film? Elsősorban persze csajoknak, akik mindentől paráznak és aztán a pasiknak, hogy legyen némi útmutatás a félőrült csajok megértéséhez, hogy aztán úgy legyenek képesek szeretni őket, ahogy vannak.
