Már megint megcsinálta a Pixar
2016. június 20. írta: prominent

Már megint megcsinálta a Pixar

dory0001.jpg

A Disneyvel közösen a Szenilla nyomában szétrobbantotta a bevételi kasszát. Világraszóló siker! Részletek tovább!

Bár előrejelezték a sikert, de ekkorára senki sem számított. A Szenilla nyomában a hétvégén megszerezte a bevételi lista elsőségét a maga - hihetetlen - 136,2 millió dollárjával, amit 4305 moziban szedett össze, azaz potom 31634 dollárt kaszált minden egyes moziban. Ezzel az animációs film minden idők legsikeresebb nyitányát produkálta a harmadik Shrek film után, ami 121,6 milliót hozott és a második legnagyobb bevételét produkálta a júniusban bemutatott filmeknek. A csúcstartó a Jurassic World, ami a nyitóhétvégén tavaly 208,8 millió dollárt hozott.

A tizenhárom évvel a Némó nyomában után a Szenilla történetét feldolgozó Disney-Pixar alkotás nemzetközileg további 50 milliót szedett össze, és így már 186,2 milliónál tart. Nem mellékesen a Szenilla nyomában lett a Pixar legnagyobb dobása Kínában, ahol 17,5 millióval gazdagodott és a maga 7,6 milliós bevételével lett minden idők legnagyobb Disney/Pixar nyitánya Ausztráliában. És még csak most fog jobban belejönni, hiszen a hétvégén olyan nagy piacokon is bemutatják, mint Franciaország illetve Spanyolország, valamint a világ további részén egész nyáron és ősszel.

findingdory2.jpg

A Szenilla nyomában filmet Andrew Stanton rendezte és az eredetiben Ellen DeGeneres, Albert Brooks, Ed O'Neil illetve Diane Keaton hangján is megszólalnak kedvenc szereplőink.

Szintén szépen teljesített a mozikban a Warner Bros. Pictures és az Universal Pictures által bemutatott Központi Hírszerzés c. Dwayne Johnson és Kevin Hart főszereplésével készült film is, ami a második helyet kaparintotta meg a 34,5 millió dolláros bevételével. Ezt 3508 moziban hozta össze. A Rawson Marshall Thurber által rendezett akcióvígjáték további 6,8 milliót hozott a tengerentúlon, így globálisan már 41,3 milliónál tart. A filmet egyébként 50 millából hozták össze, és ehhez még hozzámegy néhány tízmillió marketingköltség.

Sikítófrászt hozza az emberekre a Démonok között 2 című horrorfilm, amit rajongók szerint egy korrekt és meglehetősen ijesztő alkotás lett. Meglátszik a bevételi listán is, hiszen a harmadik helyet sikerült megkaparintania, a bemutató második hetében már 15,6 milliót kasszírozott, amerikai bevételei így összesen már 71,7 milliónál tartanak, de a tengerentúlon se kell szégyenkezni a bevételek miatt, hiszen további 41,9 milliót sikerült összeszednie, így már 116,2 milliónál tart. A Vera Farmiga és Patrick Wilson főszereplésével készült horror jelenleg világszerte már 187,9 milliós bevételnél tart.

now-you-see-me-2-jesse-eisenberg-woody-harrelson.jpg

Éppenhogy lecsúszott a képzeletbeli dobogóról a Szemfényvesztők második része, ami a negyedik helyet bitorolja a második hetébe lépett forgalmazásával, ami 9,6 milliót hozott, s így már 41,4 milliónál tart. A mintegy kilencvenmillió dollárból a Lionsgate által kihozott folytatásban Jesse Eisenber, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Dave Franco, Daniel Radcliffe, Michael Caine és Morgan Freeman is játszik.

Az ötödik helyen tanyázik a Legendary Pictures és az Universal Pictures által mozikba küldött Warcraft - A kezdetek című számítógépes játék adaptáció. Ugyan több mint hetven százalékkal visszaesett a második hétre az érdeklődés és az amerikai piacon 6,5 milliót hozott. A Duncan Jones által rendezett film 160 millió dollárból készült és 37,7 milliót hozott Észak-Amerikában. Nemzetközi viszonylatban a Warcraft 339,9 milliót hozott és ezzel már összesen 377,6 millióra tett szert. Nem elfeledni, hogy 205 milliót Kínában tudott megszerezni, ami nem kis teljesítmény. A filmben Travis Fimmel, Paula Patton, Ben Foster, valamint Dominic Cooper, Toby Kebbell, illetve Ben Schnetzer, Rob Kazinsky és Daniel Wu szerepel.
warcraft-movie-trailer2-1.jpg
A hatodik helyhez érve látható, hogy a 20th Century Fox által bemutatott X-Men: Apokalipszis is jól tartja magát, négy hét után még mindig tudott 5,2 milliót összegyűjteni, így már amerikai bevételeket tekintve négy hét után 146 milliós bevételnél tart. Nemzetközi szinten a Bryan Singer által rendezett film további 12,8 milliót hozott a konyhára, így már a tengerentúli bevételeket tekintve összesen 364,1 milliónál tart. Világszerte pedig a 178 millió dolláros költségvetésből készült film (+marketingköltségek) összesen már 510 millió dollárt gyűjtött.  Az X-Men: Apocalypse egy csomó sztárt felvonultat, hiszen James McAvoy, Michael Fassbender, Jennifer Lawrence, Oscar Isaac, Nicholas Hoult, valamint Rose Byrne, Tye Sheridan, Sophie Turner, Olivia Munn, illetve Lucas Till, Evan Peters, Kodi Smit-McPhee, és Alexandra Shipp, Josh Helman, Lana Condor valamint Ben Hardy is játszik.
A hetedik helyet a Paramount Pictures és a Nickelodeon Movies által mozikba küldött Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékből c. film szerezte meg, a harmadik héten 5,2 milliót szedett össze és így már 71,9 milliónál tart. A 135 milliós költségvetésű folytatásban Alan Ritchson, Jeremy Howard, Pete Ploszek, Noel Fisher, illetve Megan Fox, Will Arnett, William Fichtner, Tyler Perry, valamint Sheamus, Gary Anthony Williams, Brittany Ishibashi, Stephen Amell, és Brian Tee alakításait láthatjuk.
me-before-you-emilia-clarke-sam-claflin-800x450.jpg
Ugyancsak szépen hozza az elvártat a Mielőtt megismertelek című romantikus film, ami a harmadik héten 4,2 milliót tudott összehozni és a Jojo Moyes azonos című novellájának megfilmesítése, ami mindössze húszmillióból készült már 46,4 milliónál tart, s akkor még csak az Egyesül Államokról beszélünk. A Sam Claflin és Emilia Clarke főszereplésével készült film nemzetközileg további 36 millió dollárt hozott, így összesen világszerte 82,4 milliós bevételnél tart.
Még mindig az első tízben tanyázik a Marvel Amerika Kapitány: Polgárháború, ami az amerikai piacon átlépte a 400 millió dolláros bevételi határt, ezzel ez a huszonharmadik film, ami ezt elérte. A Disney bemutatásában kilenc szerepel a huszonhárom filmből, ami túllépte a 400 millió dolláros bevételt és az Amerika Kapitány: Polgárháború elérte, hogy a Marvel-univerzum negyedik legjövedelmezőbb filmje legyen a Bosszúállók (623 millió dollár), a Bosszúállók: Ultron Kora (459 millió dollár) és a Vasember 3 (409 millió dollár) után.
captain-america-civil-war-key-art.jpg
A szuperhősökkel megpakolt film a tengerentúlon 743 milliót hozott és ezzel világszerte 1,144 milliárd dollárt sikerült begyűjtenie. Ezzel az Amerika Kapitány: Polgárháború lett minden idők tizenkettedik legnagyobb bevételt produkáló filmje. Csak érdekességként a Russo fivérek által rendezett filmet 250 millióból hozták össze. Még ha belekalkuláljuk a több tízmilliós marketingköltséget, akkor is igencsak jövedelmező film lett.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr628825836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.06.21. 00:30:29

Csak tudnám, mi a bánatnak kell lefordítani az amerikai PR-cikkből azt is, hogy kik szinkronizálják angolul. Mégis hány néző fog ezért jegyet váltani, nemcsak nálunk, hanem bárhol? Én a Roger nyulat előbb angolul láttam egy műholdas tévén, és a szinkron elmaradt az eredeti hangoktól, de tépjék ki a szívem, ha megmondom bármelyik rajzolt figuráról, hogy ki volt az angol hangja.
süti beállítások módosítása