Sam Worthington elveszíti családját. Vagy az eszét? Vagy mindkettőt? A Fractured című Netflix-film ezt a kérdést járja körül. Kritika a tovább mögött!
Elborult filmet tett fel kínálatába a Netflix. A Fractured (Megrepedve) című thriller lényegében egy kamaradráma, meglehetősen velős csattanóval. Többrétegű és többmondanivalójú ez a bő másfél órás film.
A történet szerint Ray Monroe (Sam Worthington) anyósáéktól indul haza családjával, feleségével Joanne-val (Lily Rabe) és kislányával, Perivel (Lucy Capri), amikor egy szerencsétlenség (vagy tragédia?) történik, minek következtében egy közeli kórházba mennek kivizsgálásra. Miután elrendezte a dolgokat Ray, hirtelen kimerültségében elszundít, majd ébredése után egy meglehetősen zavaros, ám annál sötétebb titkot rejtő összeesküvésbe csöppen. Vagy talán mégsem? Megindul az eszeveszett harc az igazság kiderítése érdekében, ám a válaszok jóval túlmutatnak azon, amit el lehet képzelni. Csak úgy lelheti meg a családját, ha szembenéz az igazsággal.
Ezzel a felvezetéssel kellő sejtelmességet lehet érzékelni. Nem véletlenül. A poén nem lelőve kell elmesélni, hogy ez a film nem egy újabb ijesztően valóságos, és mégis roppant izgalmas thriller, hanem sokkal többet mond, mint amit a felszínen mutat.
Végig a kórházban vagy annak környékén járunk. A hideg képek, amiket Björn Charpentiernek köszönhetünk, az első pillanattól megfognak és végig nem eresztenek. Nincs egyetlen unalmas momentum sem, hiszen még az üresjáratokat is kellő jelképrendszerrel látták el. Minden részlet aprólékosan kidolgozott, és a kezdeti málé történetvezetés precízen vált át karakterdrámává, amit Robert Mead vágásai tesznek izgalmassá. Jól látjuk Sam Worthington karakterizálását, remekül hozza a traumatikus élményt megélt apát, aki családját keresi egy kórházban.
Brad Anderson rendező kiválóan vezeti színészét a fehér folyosók labirintusában, és közben meg-megállva szemlélteti és még a nézővel is elhiteti, ő is ugyanolyan patologikus szereplője a százperces filmnek, mint Worthington. Teljesen behúz magával. Kórosan ügyel arra, hogy a hangok és zörejek is kellő szerephez jussanak, de nem viszi túlzásba, nem hangorkánnal akarja elkápráztatni a nézőt, hanem a nyersességével borzol és elandalít.
Tempós, izgalmas, feszült és szó szerint őrületesen jó film.
