Rendező még nincs, de teaser már érkezett a mamipornó új részéhez. Sokat sejtet, de keveset mutat!
Felrobbantotta a mozikasszákat az A szürke ötven árnyalata, ami az azonos című E. L. James regényének Sam Taylor-Johnson rendező által megfilmesített változata. Egész világon végigsöpört a hihetetlen érdeklődés, hogy aztán hetekig téma legyen minden háziasszony konyhájában. Világszerte mintegy 569 millió dollárt hozott, Magyarországon is több mint 350 ezren látták.
Mint a könyv esetében is, úgy a filmnek is lesz folytatása, mégpedig az A sötét ötven árnyalata címmel, amit 2017. február 17-én érkezik a mozikba. A főszerepekben ismét Dakota Johnson és Jamie Dornan-t láthatjuk, a forgatókönyvet a regények szerzőjének férje, Niall Leonard írja.
Míg Christian saját démonaival küszködik, addig Anastasianak le kell győznie saját maga iránt érzett dühét amiatt, akivé vált.
Íme az első ízelítő a készülő filmből, ami a Universal stúdió egyik fejese, Donna Langley szerint inkább thriller lesz. A teaser az első rész DVD kiadásán kapott helyet.