Sárkányvadásznak áll a Jurassic World sztárja
2016. február 20. írta: prominent

Sárkányvadásznak áll a Jurassic World sztárja

petisarkanya00.jpg

Új élőszereplős mesét hoz a mozikba a Disney. Gyerekmese a Peti sárkánya. Megérkezett egy kis ízelítő.

Itt van a Peti sárkánya című film posztere. A Disney által életre hívott alkotásban Peti egy árva kisfiú, aki a rengetegben tengeti életét jóbarátjával, Elliottal, aki történetesen egy sárkány. Erről szerez tudomást Grace (Bryce Dallas Howard), vadőr és persze rögtön elindult a hajtóvadászat, amelynek során számos kalandba keverednek főhőseink és kiderül, Peti (Oakes Fegley) hogyan is került ebbe a helyzetbe és hová is tartozik. Az alkotásban feltűnik Robert Redford, mint Grace apja. De láthatjuk Wes Bentley-t, aki az Éhezők viadalában szerepelt, ezúttal Jack lesz, a helyi malom tulaja. Tesóját, Gavint a Star Trekből is ismert Karl Urban alakítja. És lesz egy kis romantikus szál is, gyermeki részben, hiszen Peti összebarátkozik Natalie-val, akit Oona Laurence alakít.

petisarkanya-poszter.jpg

Az aranyos mese egyébként 1977-ben már hódított, ugyanakkor élőszereplős és CGI kombinációjában most nyílt rá lehetőség.

A David Lowery által rendezett Peti sárkánya című filmet 2016. augusztus 12-től játszák a mozik Amerikában. Magyarországi bemutatóról nem tudni.

Poszter (igen, ilyen):

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr718404890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása