Hamarosan forgatják a Viszkis-filmet
2016. február 24. írta: prominent

Hamarosan forgatják a Viszkis-filmet

viszkis012.jpg

Kiderültek részletek a májusban forgatandó, Antal Nimród által rendezett Viszkis-filmről. A Kontrollhoz hasonló lesz. Érdekességek a tovább mögött!

Kiderült, hogy idén májusban kezdik forgatni Antal Nimród rendezésében Ambrus Attila, közismertebb nevén a Viszkis életéről készülő filmet. Bejelentették, hogy stílusában a Kontroll filmhez hasonló alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap tízmillió forinttal támogatja és a film teljes költsége elérheti akár az egy milliárd forintot is.

A szereposztásról egyelőre nem érkezett hír, annyi azonban már kiderült, hogy operatőre Szatmári Péter lesz, aki a Liza, a rókatündér illetve a Kincsem filmeken is dolgozott, a film látványtervezője pedig Hujber Balázs lesz. Ő a Lizánál és a Vizsga című filmnél is segédkezett. A producer Hutlassa Tamás lesz.

A film történetéről egyelőre nem sok minden derül ki. Antal Nimród azonban már korábban annyit elárult, hogy a mozi Ambrus Attila gyerekkoráról, Erdélybeni kisebbségi életéről is szólna és a hadsereg mellett megjelenne benne a kommunizmus bukása és egy új erő, a kapitalizmus megjelenése. És akit érdekel, a forgatókönyv első mondata a következőképpen hangzik: "Valahol Budapesten, egy bárpultnál..."

A Viszkis életéről készülő filmet a tervek szerint 2017 március-áprilisában mutathatják be.

-br-

fotó: könyvjelzőmagazin

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr308416404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indapicsa 2016.02.26. 06:11:46

Felháborító mire nem ad pénzt a filmalap. Ez most nemzeti kincs, vagy mi? Idejön egy román rabolgatni, és szimpatikus karaktert csinálunk belőle? Nem Orbán alatt hoztak olyan rendeletet, hogy nem adhatnak pénzt az újságírók a börtönriportokért? Erre most pont a filmalap adja lét?

herut 2016.02.26. 10:45:32

Állítsatok szobrot is neki!

jaromil · http://xibalba.blog.hu/ 2016.02.26. 21:19:30

@indapicsa: én azt hittem a határon túli magyarok azok magyarok, és nem románok... össze vagyok zavarodva
süti beállítások módosítása