Alig találni a filmben valami értékelnivalót. És az sem túl reménykeltő. Ezt jól elkúrták.
Izgalomba oltott kíváncsisággal ültem be a szuperhősök találkozását-összecsapását feltáró 151 perces amerikai filmre. A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala a DC Comics karakterei épül. Bár a Marvelhez hasonlítva igencsak pocsékra sikeredett ez a találkozás.
Pedig milyen szépen kezdődött az egész. 2013 nyarán a Warner Bros. bejelentette, hogy Az acélember folytatását készíti Zack Snyder rendező, akinek David S. Goyer hozza össze a szkriptet. Aztán úgy alakult, hogy Batman és Superman találkozását fogja vászonra vinni. Miközben evidens volt, hogy Superman szerepében Henry Cavill lesz, a Batman szerepére hosszasan kerestek megfelelő jelöltet.
Majd mint derült égből a villámcsapás jött is a hír, hogy a Denevérember bőrruhájába Ben Affleck öltözik. A világ józan felének teljes megrökönyödésével átitatott soha nem látott felháborodás-hullám indult, ami a bemutatóhoz közelítve sem lankadt. Online tiltakozások egész sora indult, hogy mivel elképzelhetetlennek és megvalósíthatatlannak tartották, hogy Affleck egyáltalán képes lenne egy ilyen kíhívásnak megfelelni. Aztán persze igazuk lett. De nézzük csak magát a produktumot, amit acélpáncélos lábbal tiporták a földbe.
Ha egy szóval kéne jellemezni a Bat-Superman csörtét, akkor az lenne: hígfos. S ez tökéletesen jellemzi is a CGI-orgia ellenére élvezhetetlen filmet. Affleck élettelenül görcsös erőlködése, vagy éppen Cavill szenvtelensége semmivel sem visz közelebb kettejük kapcsolatához, amit a készítők kettejük nemcsak fizikai összecsapásával próbáltak közelebb hozni, hanem kihangsúlyozták: két szellemi világ is egymásnak feszül.
Bár ne tették volna, hogy össszeeresztik e két karaktert, de ha mégis, akkor ugyan már miért éppen Snyder vezette a munkálatokat. Érthetetlen. Ahogyan a látványos akciók is nemhogy kiegészítésként, hanem úgy, "for no reason" vannak a filmben. Ráadásul a képi világ sem ad hozzá a hangulathoz (túlságosan sötét), aminek mondjuk a Junkie XL segédletével elhangzó Hans Zimmer zenéje kifejezetten jó alapot biztosít. Dehát soundtrack hallgatásra kissé túl drága a mozijegy. Meg különben is, nem hangjátékra fizet be az ember.
A két szereplő pedig szó szerint úgy csapkodja egymást, mintha nem lenne holnap. Igaz, nem is igazán lehet arra számítani, hiszen Gotham/Metropolis városban minden és semmi sem lehetséges. S amíg ők filozófiailag is egymással vannak elfoglalva, új gonosz születésének vagyunk szemtanúi. Bár inkább azt sem néztük volna szívesen. Köszönjük, nincs itt semmi látnivaló, lehet szépen haladni tovább... Atlantisz királya? Na, ne röhögtessenek. Bár Jason Momoa elég meggyőző. Sajnos ezt azonban Lex Luthor megszemélyesítéséről, Jesse Eisenbergről nem igazán lehet elmondani. Hogy a Lois Lane-t alakító Amy Adams-ről ne is beszéljünk. Jeremy Ironsnak Bruce Wayne inasát kellett alakítania, Alfred Pennyworth egészen más, mint amit valaha láttunk. Érdekes volt, de nem érdekfeszítő.
De hogy ne csak negatívumokat emeljek ki, érdemes megemlíteni egy egészen kellemes csalódást, mi több, még csodálatot is képes volt kiváltani. Ez pedig Wonder Woman, azaz Gal Gadot amazonná válása. Egyedüli fény az alagútban. Szó szerint, merthogy bizonyos üldözéses jeleneteknél nemcsak azt nem lehetett látni, hogy ki kit követ, hanem egyáltalán semmit. Viszont Wonder Woman karaktere szépen felépített volt és hiteles megformálásnak lehettünk szemtanúi.
Csakhogy mindez iszonyatosan kevés egy több mint kétszáz millió dollárból összehozott alkotás minőségéhez. Ennyi talán elég is belőle, és szépen el kell felejteni. Bár, valami azt súgja, hihetetlenül fog kaszálni a mozipénztáraknál. Aztán persze mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. De ne úgy, mint Batman és Superman. Mert az hígfos. Mondjuk a kritikusok is cafatokra szedték az alkotást, szembesítették is a színészeket, és ott született meg az idei mémek mémje, mégpedig a "szomorú Affleck"-mém.
Borka Roland
