Eltolták az Útvesztő 3: Halálkúra bemutatóját
2016. április 30. írta: prominent

Eltolták az Útvesztő 3: Halálkúra bemutatóját

utveszto.jpg

A főszereplőt baleset érte, kissé tovább tart a teljes felépülése mint amire számítottak. Mi lesz így a filmmel? Részletek a tovább mögött!

Továbbra se lehet tudni, mikor fejeződhet be az Útvesztő sorozat záróepizódjának forgatása és ebből kifolyólag a bemutatója, ugyanis a főszereplő Dylan O'Brien a múlt hónapban a forgatás alatt balesetet szenvedett. Bár, szerencsére, jól halad a felépülése, azonban a sérüléseinek további gyógyulásra van szüksége, ami meghaladja a hat hetet, mint amire korábban számítottak.

Így a 2017. április 17-ére tervezett bemutatót lefújták és egyelőre nem jelezték az új premieridőpontot. De azt majd hamarosan közlik.

"Egyelőre még nem tudjuk újrakezdeni az Útvesztő: Halálkúra film forgatását, ugyanis Dylan O'Briennek még több idő kell a teljes felépüléshez. Kívánunk Dylannak mihamarabbi felépülést, és alig várjuk, hogy újrakezdjük vele a forgatást." - olvasható a hivatalos közleményben.

Kollégája, a Jorge-t alakító Giancarlo Esposito az E!-nek úgy nyilatkozott, hogy meglehetősen gyorsan gyógyul.

"Néhány hete szedte össze magát. Ő egy kemény csávó. Zúg a feje. El tudom képzelni, mekkora trauma lehetett a baleset szemtanújának is lenni... (De) ő egy túlélő. Az egyik jó tulajdonsága Dylannak, ami segít neki mihamarabb felépülni, hogy hihetetlen a hozzáállása." - fogalmazott Esposito.

Akárcsak az előző két részt, az Útvesztő: Halálkúra filmet is Wes Ball rendezte T.S. Nowlin forgatókönyvéből, aminek az alapot James Dashner regénye szolgáltatta. Az Útvesztő valamint az Útvesztő: Tűzpróba történetének folytatása és szerepel benne Thomas Brodie-Sangster, Rosa Salazar, Ki Hong Lee és Dexter Darden.

Gyors gyógyulást Dylannak. Ha üzennél neki, megteheted a twitter-profilján.

-br-

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr678675902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása