Hivatalosan is vége a VHS korszaknak
2016. július 23. írta: prominent

Hivatalosan is vége a VHS korszaknak

disney-vhs-tapes-are-selling-for-500-on-ebay-how-much-are-yours-worth-the-excitement-o-987638.jpg

R.I.P., negyven év után megszűnik a VHS. Ég veled, szalagos adattároló! Eddig is hanyatlott a gyártásuk, de a napokban hivatalosan is véget ért.

Végéhez érkezik a VHS-gyártása, még akkor is, ha páran még mindig használják a technológiát. Azonban a Funai Electric a napokban jelentette be, hogy augusztustól befejezi a videómagnók gyártását, ezzel pedig végleg eltemeti a házi videóformátumot.

Korszakjellemző volt, hiszen az első videórögzítő magnót 1976-ban gyártották és ezzel elindítva a házimozi rendszer elterjedését, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben érjen el elképesztő méreteket és a kilencvenes években gyakorlatilag egyeduralkodóvá váljon. És korántsem volt tökéletes, tekintve, hogy a kazetták szalagjai minden lejátszásnál koptak és a minőség romlott. Majd piacra került a jóval strapabíróbb és ezáltal időtállóbb, jobb minőségű DVD illetve később a Blu-Ray.

Bár a negyven év nagyon távolinak tűnik, azonban a VHS megjelenése sem maradt ellenkezés nélkül, főleg a mozistúdiók részéről, akik kezdetben megtagadták a jogot arra, hogy műveik felhasználásra (és aztán átmásolásra) kerülhessenek házi mozis változatra. Aztán persze próbálkoztak saját kis formátumokkal, de a VHS nem talált legyőzőre.

vhs-tapes-1500x1000.jpg

Így aztán fokozatosan mégiscsak beadták a derekukat a nagy filmstúdiók is, és aztán tömegesen kezdték gyártatni a VHS-eket, de mint mindennél itt sem tudták teljesen visszaszorítani a másolásokat, még ha különféle trükkökkel próbáltak érvényt szerezni a másolásvédelemnek. Akár olyan videókazetták gyártásával, amiket nem lehetett másolni, viszont a használat miatti kopás mégiscsak arra ösztönözte a használókat, hogy ún.: biztonsági másolatot készítsen a kazettáról, és ötletes megoldásokkal végül sikerült. Néhány piacvezető filmcég aztán megpróbált alternatív megoldásokat hozni, mint az extrák elhelyezése vagy éppen a kifejezetten VHS-re gyártott filmekkel, amiket sehol másutt nem lehet megtalálni. A kilencvenes évek elején még a tv-s bemutatókat is eltolták, így először VHS-kiadványokon jelent meg az éppen aktuális film és csak évek (!) múltán került sor a televíziós premierre. Illetve az HBO akkor is adott közvetlenül mozis premierek után filmeket, de az kódolva volt és jóval kevesebb előfizetővel rendelkezett, mint manapság, így az annyira nem zavarta a videókazetta piacot.

vcr.jpg

Bár mára, a különféle fizikai formátumok mellett a VHS jelentősen elavultnak számít, hiszen a videostream-szolgáltatások és az online tartalmak teljesen átrajzolják a piacot, a kétezres években is kiadtak műsoros videókazettákat. Bár a legutolsó VHS-sen megjelenő film a részben Magyarországon forgatott Eragon című fantasy volt, mégis mindezidáig készültek a lejátszásukra alkalmas eszközök. Még ha nem akkora ütemben, de még volt kereslet a termékre, ezért is tudott a Funai Electric a piacon maradni, még akkor is, ha tavaly mintegy 750 ezer példányt értékesítettek a videómagnókból. Idén nyáron azonban végleg leállítják a gyártását és augusztustól már egyetlen egy videómagnót sem fognak készíteni, ezzel pedig végleg lezárult egy korszak.

big_0013619093.jpg

Bár, manapság is akadnak gyűjtők, akik odavannak és vissza a VHS-ekért, és képesek több ezer dollárt fizetni egy-egy ritkaságért, azonban ez csupán egyfajta nosztalgiafaktornak tudható be, semmint valódi filmnézési élménynek jellemezni.

big_0013619094.jpg

És hogy mit hoz a jövő? Vajon ugyanúgy - ugyan szűk rétegnek - de mégiscsak jelentős piaci részesedést hozhat újra a VHS, mint ahogyan a bakelit- illetve hangkazetta eladások is, vagy pedig tényleg a múlt süllyesztőjében végzi?

Nos, világosan látni, merre halad a világ, így tán nem elhamarkodott kijelenteni, hogy biza ez már a VHS vége. Isten nyugosztalja, néhányunk gyermekkorának meghatározó elemét!

Borka Roland

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr108909528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2016.07.23. 23:29:15

Én emlkszem arra a Grundig VHS videómagnóra, amit a Keravill kirakatáben csodáltunk. Még felfelé nyíló kazettafészke volt, volt vagy 15kg.
65e Ft.-árt adták akkor, amikor úgy kb. 1700-at lehetett keresni egy gyárban...

kewcheg 2016.07.24. 00:03:55

@megamedve: annyiért már inkabb egy Trabant 601 Special.....

arncht 2016.07.24. 09:13:36

Vinyl... Nem bakelit.

goodjohnwin 2016.07.24. 09:59:15

Azért a sztori legelején érdemes lett volna megemlíteni a Betamax formátummal vívott harcot meg a VHS-t kifejlesztő véget, a JVC-t.
hu.wikipedia.org/wiki/Betamax

agent T 2016.07.24. 10:24:51

Én nem értem, most befejezte ez a Funai vagy ki. És? Más már nem gyárt VHS lejátszót, vagy nem gyárthat, vagy törvény tiltja, vagy mi van?

Liba Tóni 2016.07.24. 10:35:42

nekünk még van lejátszónk és videókazink is :) Aki szeretné, darabját odaadom 100.000 Ft-ért :P - A többség mesekazis, de ki ne szeretné a gyerekének is azt a gyerekkort, amiben neki is része volt? :D

szepipiktor 2016.07.24. 10:38:35

Istenem, te a tóthbalázs vagy?
Ő írogatja itt évek óta mindenről, hogy vége, megszűnt stb...
Most akkor mi is szűnt meg? A Funai befejezte, tehát mindennek vége?
Vagy nem adnak ki filmeket VHS formátumban, nem kapsz üres kazettát?
Eldönthetnéd, mert a "bakelit" sem szűnt meg, vagy ma is kapsz CD-t...
Egy gyártó befejezte. De a Philips is leépítette a szórakoztató ágazatot, mégsem szűnt meg.
Nem veszed figyelembe, hogy a világ nem fog egy füttyentésre megváltozni, családok milliói nem fogják kukába dobni a esküvői vagy a gyerekes felvételeiket. A nagymamák sem fognak cserélni és számukra is meg kell mutatni az unoka felvételeit...
Kevesebb bulvár, kevesebb tóthbalázs és lehet érdekes posztokat írni.
De azért mert egy cég befejez valamit, abból egy komplett iparág blikkes halálát állítani?
OSTOBASÁG!
(Én például még mindig asztali DVD-felvevőt keresek, mert nem küldhetek pendrivot és médialejátszót a család összes távoli tagjának... DVD-t meg mind le tud játszani, még a régi tévéken is...)

kuki123 2016.07.24. 10:48:07

vagy 15 éve vettünk VHS-t 40e Ft volt alig használtuk... akkor már mindenkinek volt...én még azt se tudtam hogy kell használni, mi fán terem.
Már akkor kint volt kb a DVD...én CD-ről néztem a filmeket...
5 éve szerintem bekapcsolva se volt

@megamedve: nyugaton ez már akkor se volt nagy pénz...itthon meg nyomorogtunk...ma egy kicsit jobb az arány...de továbbra se magas az életszínvonal

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.24. 11:17:29

@szepipiktor: Az igazán fontos házi videókat rég átiratták DvD-re. A régi VHS szalagok szinte teljesen élvezhetetlenek, és sokszor a lejátszók sem működnek már, megcsináltatni pedig nincs értelme őket..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.07.24. 11:19:12

@goodjohnwin: Állítólag a Beta technikailag nem volt rosszabb, de a VHS üzletpolitikája jobb vol, és sok filmre kizárólagosságot szerzett..

eßemfaßom meg áll 2016.07.24. 12:09:28

@megamedve: "Én emlkszem arra a Grundig VHS videómagnóra, amit a Keravill kirakatáben csodáltunk. Még felfelé nyíló kazettafészke volt, volt vagy 15kg.
65e Ft.-árt adták akkor, amikor úgy kb. 1700-at lehetett keresni egy gyárban... "

A Grundig 1985-ben állt neki VHS magnót csinálni, és 1985-ben 5.900Ft volt az átlagkeresete a jómunkásembereknek szóval vagy a VHS-ben vagy tévedésben (előtte más szabványu cuccot gyártott a Grundig) vagy nagyon szarul fizetett munkahelyen dolgoztál 4órában.

eßemfaßom meg áll 2016.07.24. 12:15:59

@szepipiktor: "Egy gyártó befejezte"

Az utolsó gyártó fejezte be, ez azért nem ugyanaz mintha 100ból 1 abbahagyná a gyártást.

"Nem veszed figyelembe, hogy a világ nem fog egy füttyentésre megváltozni, családok milliói nem fogják kukába dobni a esküvői vagy a gyerekes felvételeiket. A nagymamák sem fognak cserélni és számukra is meg kell mutatni az unoka felvételeit..."

Akinek volt esze az rég kiirta dvd-re az esküvői vhs-t, a nagyinak meg el lehet vinni pendrájvon megmutatni az unokát. vagy ugy gondolod, hogy az átlagcsalád tart egy vhs camkordert is arra célra, hogy legyen a nagyinak vhs-felvétel is az unokáról? időtozulás dobott ide téged a 90es évekből?
süti beállítások módosítása