R.I.P., negyven év után megszűnik a VHS. Ég veled, szalagos adattároló! Eddig is hanyatlott a gyártásuk, de a napokban hivatalosan is véget ért.
Végéhez érkezik a VHS-gyártása, még akkor is, ha páran még mindig használják a technológiát. Azonban a Funai Electric a napokban jelentette be, hogy augusztustól befejezi a videómagnók gyártását, ezzel pedig végleg eltemeti a házi videóformátumot.
Korszakjellemző volt, hiszen az első videórögzítő magnót 1976-ban gyártották és ezzel elindítva a házimozi rendszer elterjedését, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben érjen el elképesztő méreteket és a kilencvenes években gyakorlatilag egyeduralkodóvá váljon. És korántsem volt tökéletes, tekintve, hogy a kazetták szalagjai minden lejátszásnál koptak és a minőség romlott. Majd piacra került a jóval strapabíróbb és ezáltal időtállóbb, jobb minőségű DVD illetve később a Blu-Ray.
Bár a negyven év nagyon távolinak tűnik, azonban a VHS megjelenése sem maradt ellenkezés nélkül, főleg a mozistúdiók részéről, akik kezdetben megtagadták a jogot arra, hogy műveik felhasználásra (és aztán átmásolásra) kerülhessenek házi mozis változatra. Aztán persze próbálkoztak saját kis formátumokkal, de a VHS nem talált legyőzőre.
Így aztán fokozatosan mégiscsak beadták a derekukat a nagy filmstúdiók is, és aztán tömegesen kezdték gyártatni a VHS-eket, de mint mindennél itt sem tudták teljesen visszaszorítani a másolásokat, még ha különféle trükkökkel próbáltak érvényt szerezni a másolásvédelemnek. Akár olyan videókazetták gyártásával, amiket nem lehetett másolni, viszont a használat miatti kopás mégiscsak arra ösztönözte a használókat, hogy ún.: biztonsági másolatot készítsen a kazettáról, és ötletes megoldásokkal végül sikerült. Néhány piacvezető filmcég aztán megpróbált alternatív megoldásokat hozni, mint az extrák elhelyezése vagy éppen a kifejezetten VHS-re gyártott filmekkel, amiket sehol másutt nem lehet megtalálni. A kilencvenes évek elején még a tv-s bemutatókat is eltolták, így először VHS-kiadványokon jelent meg az éppen aktuális film és csak évek (!) múltán került sor a televíziós premierre. Illetve az HBO akkor is adott közvetlenül mozis premierek után filmeket, de az kódolva volt és jóval kevesebb előfizetővel rendelkezett, mint manapság, így az annyira nem zavarta a videókazetta piacot.
Bár mára, a különféle fizikai formátumok mellett a VHS jelentősen elavultnak számít, hiszen a videostream-szolgáltatások és az online tartalmak teljesen átrajzolják a piacot, a kétezres években is kiadtak műsoros videókazettákat. Bár a legutolsó VHS-sen megjelenő film a részben Magyarországon forgatott Eragon című fantasy volt, mégis mindezidáig készültek a lejátszásukra alkalmas eszközök. Még ha nem akkora ütemben, de még volt kereslet a termékre, ezért is tudott a Funai Electric a piacon maradni, még akkor is, ha tavaly mintegy 750 ezer példányt értékesítettek a videómagnókból. Idén nyáron azonban végleg leállítják a gyártását és augusztustól már egyetlen egy videómagnót sem fognak készíteni, ezzel pedig végleg lezárult egy korszak.
Bár, manapság is akadnak gyűjtők, akik odavannak és vissza a VHS-ekért, és képesek több ezer dollárt fizetni egy-egy ritkaságért, azonban ez csupán egyfajta nosztalgiafaktornak tudható be, semmint valódi filmnézési élménynek jellemezni.
És hogy mit hoz a jövő? Vajon ugyanúgy - ugyan szűk rétegnek - de mégiscsak jelentős piaci részesedést hozhat újra a VHS, mint ahogyan a bakelit- illetve hangkazetta eladások is, vagy pedig tényleg a múlt süllyesztőjében végzi?
Nos, világosan látni, merre halad a világ, így tán nem elhamarkodott kijelenteni, hogy biza ez már a VHS vége. Isten nyugosztalja, néhányunk gyermekkorának meghatározó elemét!