Új Szövetség film a láthatáron
2015. május 27. írta: prominent

Új Szövetség film a láthatáron

lxgmovie.jpg

A Bosszúállók és a Superman/Batman szériák után most újabb szuperhősök feltámasztása következik.

Várható volt, hogy a Marvel Bosszúállók által kigyúrt utat illetve a Warner Bros. Superman Batman ellen filmje mellett nem akar lemaradni a 20th Century Fox sem és saját hősös filmjét küldi csatába. A Szövetség (The League of Extraordinary Gentlemen) című filmmel kívánnak új színt vinni ebbe az univerzumba. Az Alan Moore és Kevin O'Neill azonos című képregényében viktoriánus-kori irodalmi szereplők kelnek életre, mint A láthatatlan ember, Dorian Gray, Némó kapitány valamint dr. Jekyll és Mr. Hyde.

A produceri munkálatokat, a Variety filmes szaklap szerint, John Davis (Az erő krónikája, Ragadozók) látja el saját Davis Entertainment égisze alatt.

A Szövetség 2003-ban kapott egészestés filmet, Sean Connery főszereplésével, valamint a már említett karakterek mellett új szereplővel, Tom Sawyerrel (Shane West), mivel a stúdió így próbálta megnyerni a fiatalabb közönséget. Bár franchisenak tervezték, azonban a bevételek jócskán elmaradtak, világszerte csupán 180 millió dollárt hozott, így elálltak a folytatás tervétől. Talán nem véletlenül, de ez volt Connery utolsó filmszereplése, mielőtt nyugdíjba vonult volna.

Arról szólnak a hírek, hogy David Fincher ülhet a rendezői székbe. De mivel az irodalmi karakterek nem annyira népszerűek, mint Superman vagy Hulk, így valószínűleg másféleképpen valósítják meg az elképzelést.

Forrás: collider

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr617495386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása