Nem szokás egy seggfej filmjéért ennyire rajongani. Mégis ez történik a Deadpool esetében. A pejoratív jelző pedig olyan, hogy csakazértis, mert mér’ ne legyünk merészek és formabontók, akárha filmkritikáról is van szó.
Bár lehet, ez is „úgy kellett, mint egy lánynak a smirglis vibrátor.” Na, jó, ne menjünk le teljesen kutyába, merthogy éppen a Majom éve van. Az ugyan nem szerepel az alpári szólásokban tobzódó vérgőzös antihősfilm-eposzban, de az legyen a legkisebb gond. Főleg, hogy úgysem akarjuk, hogy bárki is rektálisan felnyomja nekünk. Bár, gondolom, mindegy, ha közben úgy hull a lóvé, mint a filmben a lefejezett gengszterek. Így már 760 millánál tart, és persze, hogy vezeti a bevételi listát.
Nem egy tipikus történet a Deadpool, azt meg kell hagyni. Sőt, sokáig kérdéses is volt, hogy meglátja-e a vértócsában visszatükröződő napfényt, vagy örökre csak a saját farkát fogja kergetni. Hiszen a kétezres évek elejétől próbálják valamilyen pofás megoldással a vászonra vinni. De a Fox stúdió merészen bevállalta a korántsem politikailag korrekt akcióvígjátéknak is titulálható antiképregényhős-filmjét. Volt annyi vér a pucájukban, hogy semmi se drága alapon lezsírozták, közel ötven millió dollárból kihozzák a mozit. Szőröstül-bőrös…(telenül). Merészség volt, mivel az X-Men: Farkas filmben feltűnt Deadpoolról finoman fogalmazva se az emlékezetes jelző marad meg a közönség kollektív tudatában. Először a New Line Cinema amerikai filmstúdió nyúlt a témához, de addig húzták-halasztották illetve házon belül nem igazán akadt senki, aki egy valamirevaló forgatókönyvet rittyentett volna neki, hogy aztán dobálták, mint a forró krumplilevest.
Ekkor jött a képbe a Fox, akinek lepasszolták, lehet, valamilyen háttérhuncutságot remélve. Így hát, aztán szó szerint belepréselték Wade Wilson bőrébe Ryan Reynoldsot, ráadásul azok után, amiket a Zöld lámpás filmben kiművelt. Alakításáért akkora tökönrúgás járt volna, mint amilyet a Deadpool Kolosszusával való harci jelenetében játszi könnyedséggel alkalmazott. És milyen jól tette! Mert még az indokolatlan akciójelenetekben is olyan látványosan káprázatos a vérbosszútól fröcsögő, mindenkit melegebb éjhajlatra illetve örök vadászmezőkre küldő antihős figurában, hogy menten magunkhoz nyúlunk. Amihez persze Tim Miller keze kellett (mármint nem a magunkhoz nyúláshoz, még mielőtt), hogy összedobjon egy ilyen hagyományosnak cseppet sem nevezhető száznyolc perces filmet. Részben érthető, hiszen a Thor: Sötét világ valamint A tetovált lány nyitóképsorai is az ő keze munkáját dicséri, tán ezért is a Deadpool lett az első rendezése. Merthogy mit veszíthet.
A stúdió tehát ismét tökösségéről tett tanúbizonyságot akkor is, amikor Rhett Reese-t és Paul Wernick-et engedték, hogy évekig (!) finomítsák-fejlesszék az atipikus képregényhős korántsem szokványos történetét. A két fenegyerek miatt bár a Marvel persze először ódzkodott, mondván, ugyanmár cillagockáim, ne ez legyen a végtelen filmuniverzum dártvédere, oszoljatok. De csak nem lankadt a kreativitás, és bizony minden szegmensében az eredeti képregényhez hiteles forgatókönyvet rittyentettek. Olyat, amire már most rájárnak Hollywoodban és azt twitterelik a filmodúban a verebek, hogy ezentúl kiszakad a zsák a korhatáros besorolású alkotásokból. Eddig ugyanis akarták is meg nem is az ilyesmit, mint a ministránsfiú a kuplerájba való belépést. Történet szempontjából se egy matyóhímzés a film.
Bár, hámoznak benne, de alapjáraton van ez a Wade Wilson nevű faszi, aki egy füstös, fejvadászoknak kialakított bárba jár lazulni, meg egymás ellen ugrasztani a társaságot, just for fun, csakúgy, heccből, hogy aztán, némi orális kényeztetés után a rosszfiúk nyomába eredjen és kaszabolja őket okkal, mert védjegye: csak azt öljük meg, aki megérdemli, de azt nagyon. Itt jön a képbe egy gyorsnumerának induló, ám később romantikus bullhsitté, majd házasságra való felkéréssé váló kapcsolat, ahol Vanessa Carlysse csavarja el főhősünk fejét. De mennykő ér a már-már giccsbe hajlóan idilli románcba, ahol az elemi ösztönöket a híres Nagy durranás filmes utalásokkal mímelik. Szóval beüt a bebasz, és főhősünk egy aktus előtt rosszul lesz, rákot diagnosztizálnak nála. Megindul a harc az életért. A készítők lineáris történetvezetésen túl kiegészítő flashbackekkel tárják fel előttünk Wilson szupererős antihőssé válásának sztoriját. Ábrázolása azonban nem elcsépelt elemekből áll. Megtudjuk, hogyan tett szert öngyógyító képességére, azonban egy kis hiba csúszott a válogatott kínzásokban is mocskosszájú dumagép újjáélesztésébe.
Itt kissé karaktergyilkos lett Ed Skrien, egy egyszerűen genyóláda szupergonosz Ajax. Nem jött be, hogy „Ajaxszal szebb”, hiszen a zsoldos katonából vörös-fekete bőrruciban rohangáló antihős meztelen fizimiskája nem egy David Beckhames külsőt kölcsönöz neki. Holott hogyan néz már ki egy hős, aki nem szépfiú. Mindeközben pedig a jellegzetes humor, ami igazán elviszi a prímet, na és persze a kiváló helyzetkomikum, ami közben sugárban csorog le a vászonról a tesztoszteron. Nem egy Marvel-sorfilm, na. A női karakterek, azaz a Kolosszus mindig jobbján szereplő Negaszonikus tinitorpedó (Brianna Hildebrand) valamint az Ajax mellett szinte statisztává váló Angel Dust (Gina Carano), akit Deadpool csak Arnold-ladynek becéz, meglehetősen jelentéktelenek, mint a viharos óceánban a fing. És nem a mellékszereplőkkel van a gond, hiszen a T. J. Miller által alakított Cserkésznek kifejezetten üdítő pillanatok jutottak.
Ez a háttere a Deadpool filmnek, ahol a bosszúvágy végül elhozza a… Itt álljunk meg, hiszen lesz folytatás, szóval, lessétek meg. Külön említést érdemel Ken Seng operatőri munkája, a Mátrixre hajazó pofás kaszkadőrmutatványok látványának megidézése kifejezetten élvezetes, a vágásért pedig Julian Clark kacsóját tessetek csókolni, mert miért ne. Tüzetesen átvizsgáltam. Ja, jut eszembe: gázt elzártam? Szóval,miről nem volt még szó? Nos, a zenéről. Ó, itt elég csak kispofáim annyit mondani, hogy Wham! és remélhetően sikítva fogtok vihogni a jelenetekhez abszolút ne illő dalválasztásoktól. Nem, nem azért, mert teljesen szembemegy minden eddigi sémával, hanem mert közben olyan popkult utalásokkal árasztanak el, hogy szinte elaléltok. De tényleg!
Főhősünk pedig a filmvégi önparodisztikus nagytotálban, ha nem is teljesen - hiszen a film alatti stílusos kamerakikacsintásokkal minden erejével próbálja magáról ledörgölni a szuperhős jelző billogát -, de megkapja a maga végkifejletét. Mert a hősöknek ez kijár. Mégha pszichopaták is. Mint Deadpool. Aztán mindenki menjen a maga dolgára. Ennyivót, folytköv.
