Vérbő és erőszakos karakterdráma a Batman-univerzum leggyűlöltebb szereplőjéről. Kritika a tovább mögött!
Ha elszaporodnak a patkányok, akkor előtör az emberek legrosszabb énje, s ha még ehhez párosul némi pszichés betegség, akkor könnyen megszületik a pszichopata. Ennek vagyunk szemtanúi tömény marcangolással megpakolt két órán át. A Joker olyan mélyen hasít a lélekbe, hogy az elnyomja még a patkányok nyüszítését is.
Gothamben járunk, elhanyagolt és lesajnált környék ez, ahol feljövőben a bűnözés és a létbizonytalanságból fakadó frusztráció az erőszakban ölt testet. Nem kímélnek senkit, aki egy kicsit kilóg a sorból, és más. Ebben a közegben próbál vehemensen helytállni és megtartania a jottányi józanságát Arthur Fleck is, a suta mókamester, az elhibádzott személyiségű bohóc. Az eredmény alapján elmondhatjuk, semmilyen sikerrel. Holott többször is hangsúlyozásra kerül, hogy azért került a világra, hogy „örömet hozzon” és megnevettesse a búval bélelt embereket. Ami viszont szembeötlő, az a mód, ahogyan a hétköznapi életet élő, szürke kisegérből igazi vérszomjas patkány lesz. A szó minden értelmében. Hamar rájön, az élete nem egy tragédia, hanem egy komédia, ami groteszk módon erőszakosságban nyilvánul meg.
Folyamatosan rakódik rá a társadalom által sulykolt jó-rossz szemlélet. Rétegről rétegre veszti el a parányi ítélőképességét és a szociális háló hiánya miatt elveszíti az önkontrollt, és akárcsak a kényszeres nevetés, úgy lesz rajta úrrá a kétségbeesés által szült rendszerellenesség. Kiviláglik, hogyan lesznek egy súlyos mentális betegségben szenvedőkből meghatározó, mozgalmi alakok, ha nem vigyázunk. Mert ez a jelenség a mai napi jelen van társadalmunkban. Magunk neveljük ki a pszichopatáinkat! Az oda nem figyelésünkkel, az empátia hiányával, a lesajnálásból adódó kirekesztéssel, kitaszítással és végül teljes izolálással. Tünetileg, de nem okilag kezeljük. Homokba dugott fejjel nem lehet józanul gondolkodni. Ezért Joker, vagy tréfamester, mint a kártyajátékokban: bármelyik lapot helyettesíti, azaz ez esetben BÁRMELYIKÜNKET helyettesíti. A jó és rossz oldalát egyaránt. Nevetségesen őszintén.
Joker belső frusztrációját kivetíti a környezetére. Szép lassan elburjánzik az általa képviselt meghasonlottság és igazságosság iránti vágy. Egy ponton kérdőre is vonja a nagynevű társadalmat. Élő egyenes adásban fakad ki gyilkos nevetésben és követőkre is talál. Mert az alacsonyabban élők fogják az adást és anarchiába torkollik az elitellenesség, mert másodrengű polgárokként vannak kezelve. Ez pedig csakis egyirányba vezet: a teljes és ellenőrizhetetlen káoszba. Itt találja magát Joker felravatalozva, és aztán a törvényesség, tisztesség és a rend sírján táncol, amivel a demokrácia a fasiszta tűz martalékává válik.
Joaquin Phoenix Jokerje két órán át nem enged, nem ad pihenőt, komótosan, de lépésről lépésre fejti fel egy pszichopata belső valóságának minden rétegét. Ám nem szájbarágósan, hanem színtiszta őszinteséggel és leplezetlen undorossággal. Nincs semmi cicó, mindent megmutat. A lélek legsötétebb bugyrait tárja a közönsége elé. Játéka kifinomult, aprólékos és kiváló. Jól illeszkedik hozzá Robert de Niro mint Murray Franklin tv-s személyiség, illetve kifejezetten jól meghatározható az anya, Penny Fleck, akit az American Horror Storyból is ismert Frances Conroy alakít briliánsan. Ám kétségkívül ez Phoenix jutalomjátéka, amiért bátran kiálthatunk (és joggal!) Oscar-ért. Ennél jobb alakítást idén már nem látunk.
A magyar szinkron nagyon jól eltalált, nem érződik hiányérzet, és aki ilyesmire háklis, az is bátran megtekintheti, mert hozza a kívánt színvonalat.
Mindemellett rengeteget mesélnek a képek, amik Lawrence Sher operatőri munkája és jól kiegészíti a film mondandóját, sokszor nem is kellenek szavak, mert a művészi igénnyel bemutatott snittek- Jeff Groth vágásaival - igazán előnyére váltak egy alapjáraton közönségfilmnek szánt alkotásnak. Hildur Guðnadóttir zenéje pedig annyira jellegzetesen Jokeresre sikeredett, mégha ismert dallamokat is használt, hogy még sokáig a fülünkben cseng az a kiborító hangkulissza, amivel bombázza és lehengerli a nézőt. Todd Phillips rendező pedig zseniálisan fogta össze az egészet és kétség sem férhet hozzá, hogy az Év filmjét készítette el a Jokerrel saját és Scott Silverrel közösen jegyzett forgatókönyv alapján.
A DC most elkönyvelhet egy igazán jól sikerült karakterdrámát, amit 64 millió dollárból hoztak ki, ám jóval többet fog ez kasszírozni, hiszen már most ódákat zengenek róla a filmkritikusok, és az eddigiekből az is kitűnik, hogy a közönségnek is bejön az új Joker film. Botorság lenne Heath Ledger bohócához hasonlítani. Joaquin Phoenix olyan bravúrt mutatott, amit még hosszú ideig nehéz lesz túlszárnyalni. Ő meg kacaghat, még ha ezt a többiek nem is értik, és nem találják viccesnek, inkább ijesztőnek, de övé a dicsőség! Minden téren! Moziba tüstént – ezt a Joker filmet nagyvásznon kell látni!
