Nem tudja elfogadni a pénzügyi csalásokat, felemeli a hangját és egy kisember karakterén mutatja be a rendszer visszásságait az új Netflix filmben.
Szórakoztató módját választották a Pénzmosó című darab bemutatására a Netflixen. A Steven Soderbergh által jegyzett másfél órás szkeccs-komédia fontos és elkeserítő valósággal ábrázolja az offshore cégek világát. Ám, ahelyett, hogy örökös okossággal magyaráznák, a készítők az egyszerű „kisember” illetve hétköznapi élet szemszögéből fogták meg. Rámutatva arra, hogy a rendszer – bármilyen – az emberek hozzáállásán múlik.
Ehhez megnyerték a zseniális Meryl Streepet, aki Ellen Martint alakítja, aki pedig egy álomutazáson vesz részt férjével, ám az sokkolóan rémálommá válik és egycsapásra egy sötét egérlyukban találja magát, ami egészen Panamáig vezet. Egy jogi céghez, amit Jürgen Mossack (Gary Oldman) és Ramün Fonseca (Antonio Banderas) vezet. Hamarosan ráébred, hogy az ő ügye az csak egy apró fonákja annak a több milliós kapocshálónak, ahol az off-shore rendszer a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb politikai vezetőihez vezet.
A film nagyszerűen értelmezteti nézőjével ezt a bonyolult hálózatot, amely során nem lehetett teljességgel biztosan állítani, hogy egy-egy adott cég vezetője valóban a végleges tulajdonosa-e az adott vállalati hálózatnak, illetve végül kihez is kerül a pénz. Több tanulságban is elmagyarázzák, mit kell ahhoz tenni, hogy valaki ennek a maffiaszerű rendszernek a tagja legyen és lényegében megússzon mindent, vagy csak rövid ideig bűnhődjön. Teljesen legálisan ugyan, de morálisan megkérdőjelezhető módon. A korrupció, a megvesztegetés, a gyilkosságtól se való ódzkodás – ezek mind ennek a pénzügyi világnak a részei, ahol szégyentelenül teszik tönkre vagy el láb alól a nem kívánt elemeket. Minden további nélkül, miközben tovább gazdagodnak.
A narratíva ugyan kissé esetleges, de a dokumentumszerű képi világ, amit Soderbergh maga végzett, ahogyan a vágást is magára vállalta, jól érzékelteti az egészet.
Színészi alakításban a főbb szerepeket igazán kiváló színészek alakítják, hiszen Streep, Oldman és Banderas is teljesen hitelesen hozza karakterét. Kicsit kilóg a sorból Sharon Stone. Ahogyan David Schwimmer is hozza a Jóbarátokban megismert esetlen karakterét. Az egész azt mutatja, mintha Stone és Schwimmer is azért vállalták volna a nyúlfarknyi szerepet, hogy elmondhassák, egy filmben szerepeltek Meryl Streeppel. Nyilván ő viszi el a vállán a filmet, és ehhez elégséges az ajakbiggyesztése is, meg a tekintete, hogy az összes többit lejátssza a színről. A film végi poén addig csak annak nem esett le, aki nem figyelt eléggé. Nem lövöm le a poént, de igazán hatásosra sikeredett.
Összességében ez egy kellemes kis esti mozi, ami műfaját tekintve sokakhoz közelebb hozhatja a tárgyalt témát és még jókat derülhet rajta.
