Világszenzáció: Hamuból gyémánt a Saul fia
2016. február 29. írta: prominent

Világszenzáció: Hamuból gyémánt a Saul fia

saul04.jpeg

A filmvilág legnagyobb kitüntetését kapta meg a magyar film. Nemes Jeles László holokausztos alkotása Oscar-t érdemelt. De miért?

Sokan sok mindent leírtak már a frissen Oscar-díjas A Saul fia című magyar filmről. Mindenkinek volt meglátása, akár pozitív, akár negatív. Sok mindenből kijutott ennek az egyedi hangi és képi világot mutató alkotásnak. Díjakból is. Kezdve a Cannes-i filmfesztivál nagydíján át, az egyes szakmai elismeréseken és a Golden Globe-on át egészen az Oscar-ig bezárólag.

Nemes Jeles László rendezésében és Röhrig Géza főszereplésével készült alkotásban gyakorlatilag mindenkit díjaztak, akinek köze volt a filmhez és egy csapásra piedesztálra emelték a fiatal alkotókat, akik sonderkommandóról szóló, második világháborús és koncentrációs táboros egyedi megvilágításba helyezett filmmel egycsapásra beleírták magukat a magyar, de a világ filmtörténetének vaskos kötetébe. És így van ez rendjén.

saul01_1.jpg

 

Megérdemelték az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díját, amelyet az ottani Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ad ki több kategóriában 1929 óta. De ez az elismerés nemcsak a film alkotóinak szól. Közvetetten díjazottak lettünk mi, magyarok is. Mindannyiunknak része van benne. Kinek kisebb és átvitt értelmű, kinek pedig egészen közeli és kézzel fogható. Az azonban elvitathatlan, hogy a rendező szavaival élve "a semmiből a legrangosabb díjig eljutni" nemcsak figyelemre méltó és hihetetlen, hanem valóságosan ihletett és produkcióra serkentő.

Nagy szükség van a Saul fiára, nagy szükség van a magyar filmre. Ezt mindenhol aláírják. Tekintsünk el a témájától, ami ugyan közrejátszott, de korántsem ez miatt ítélték oda a több mint harminc centis és közel négy kilós aranyozott szobrocskát. A világ összes valamirevaló elismerését, az Oscarral mintegy negyvenet, nem(csak) a holokauszt miatt kapta, hiszen a témában láttunk már számos alkotást. Néha, tán túl sokat is.

Ami viszont mindenkit megragadott, az éppen az egyedi látásmód és ábrázolási technika, valamint egy olyan perspektíva, amiről eddig nem készítettek ekkora horderejű alkotást. Ezután már az Erdély Mátyás operatőri és Zányi Tamás hangmérnöki munkája is követendő lesz.

Hogy is van az a hollywoodi szólás-mondás a sikeres filmre? Végy egy magyart...

saul.jpg

Mi, magyarok, abban a kivételes helyzetben vagyunk, abban a hihetetlen csodában van részünk, hogy vannak még olyan magyarok, akik magyar filmet készítve a nulláról felküzdve magukat eljutnak a mozgókép főhadiszállására, Hollywoodba, ahol a csillagos-sávos lobogó alatt nevelkedett tehetséges alkotók közé bekerülhet egy közép-európai fiatalember is. A harminckilenc éves filmrendező már tizenhárom évesen horrorfilmeket forgatott párizsi házuk pincéjében. Nem adta fel álmait.

Talán, vagyis inkább, bizonyára van most valahol egy tizenéves fiú vagy lány a magyar ugaron, ahol megmosolyogtatónak tűnő álmokat dédelget, és a vörös szőnyeges bevonulásról sző álmokat. Akárcsak Nemes Jelesnek, neki is sikerülhet. Akarat és kitartás kérdése. Mert még a legkisebb fiú is... de ezt, ugye, tudjuk. Ugye?

Magáról a filmről, már egy korábbi, Elhamvasztott remények című kritikában értekeztem. Talán a hamuból is gyémánt lehet egyszer...

Borka Roland

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr508429126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2016.03.01. 10:37:28

-Tudod mi a legnagyobb zsidó ünnep?
- ???
- Hát az Oscar-díj átadó. ;-))))

Berborosz 2016.03.01. 10:45:03

@Mérnork:
És tudod, miért?
Mert ők kitartóbbak, célratörőek. Nem csak a sült galambot várják.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.01. 10:46:07

Létezik olyan holokauszt-film, ami nem kapott Oscart vagy legalább egy rakás díjat?

Kacsura 2016.03.01. 10:58:30

Mi lenne, ha a fikázók fikázás helyett megnéznék a filmet?

2016.03.01. 11:19:20

VÉGÜL IS A CIKK NEM VÁLASZOLT A KÉRDÉSRE: HOGY MIÉRT KAPOTT OSZKÁRT EZ A FILM...

Plumper_ 2016.03.01. 11:40:39

kicsi huszárok itt fent: akartok róla beszélgetni?
kicsi a pöcsötök? sz@r a fizutok? ki tehet róla?
na, mondom...

2016.03.01. 11:48:59

36 óra leforgása alatt ez volt az 53. cikk ebben a témában.
Nem unjátok már?
Hány bőr van még rajta?

patkányarcúáginéni 2016.03.01. 12:11:53

Íme a legújabb holokauszt-siker. Lehet örülni, emberek.

(Amúgy egy rakás szar).

pamut 2016.03.01. 12:59:24

@Mérnork: ej de jóóó vicc, még csak egymilliószor írtátok le, annyira röhög mindenki, másoljátok be még egymilliószor!

pamut 2016.03.01. 13:00:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
bizony sok ilyen film van. te nem tudod használni a google keresőt?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.01. 13:37:32

@patkányarcúáginéni:

Nem tudom, szar-e vagy sem, nem néztem meg. Talán egyszer megnézem, ha megjelenik a torrentoldalakon. Addig azonban nem mondok róla véleményt.

Azt hiszem, a Schindler listája volt eddig az utolsó holokausztfilm, amit láttam. Nem mondanám, hogy szar, de a könnyzacskók masszírozása nem kicsit túl lett tolva benne. Az sem tetszett, hogy a zsidók mind csak jók voltak a filmben, noha tudunk a zsidó kápókról, ahogy Magyarországról azt is, hogy bizony a budapesti zsidó vezetők szívfájdalom nélkül küldték a vidéki zsidókat a KZ-be. Mellesleg tudtommal Schindler koldusszegényen halt meg, és nem tudok arról, hogy az általa megmentett zsidóktól kapott volna bármi segítséget, támogatást.

Rég láttam a Monsieur Klein c. filmet (Alain Delonnal a főszerepben), de úgy emlékszem, az egy szinte hibátlan film. Mindjárt le is töltöm, újra megnézem.

orbitalpiktor 2016.03.01. 13:43:51

Az irigységtől vinnyogó kupacok legnagyobb eredménye az életben, hogy magyar, ettől aztán persze, hogy csak vinnyogni van kedve...

Afrika steht an der Elbe 2016.03.01. 14:27:10

@orbitalpiktor:
Mondjuk a magyar még nem nagyon megy, de majd biztos belejössz, ha kitartó vagy, mint a zsidók.

anyádat is! 2016.03.01. 14:51:31

Milyen sűrű a gyökérzet itt a kommentek közt. :)

Rébusz 2016.03.01. 15:19:18

Én mindenképpen meg fogom majd nézni a filmet, nem csak az Oscar díj miatt. A filmrészleteken, amiket eddig láttam, nagyon érződik a Tarr Béla hatás, egy olyan magyar filmrendezőé akit a nemzetközi rangos filmvilág már számtalanszor elismert és az egyik legnagyobb magyar filmrendezőként tart számon. A Saul fiával a magyar filmrendezés is kapott kapott egy Oscart, amire joggal lehetünk büszkék. Úgy gondolom, hogy a filmnek nem a rengetegszer már feldolgozott téma az erőssége, hanem éppen a szokatlan rendezése, operatőri munkája. Az, hogy valami jó film lehessen, a téma önmagában kevés, legyen az bármi.

kvadrillio 2016.03.01. 15:27:26

„"""Az emberiség legsötétebb óráiban is, talán van bennünk egy belső hang, ami lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. """ MONDTA NEMES JELES LÁSZLÓ, A SAUL FIA......

...SZÍRIA, IRAK, JEMEN, PALESZTINA.......... STB...STB...STB...STB....

kvadrillio 2016.03.01. 15:34:01

Antalffy Tibor, az ország legidősebb bloggere
Az értelmes emberek vitafóruma – Ha holnap elpusztul a világ , ezt a diófát ma még elültetem. Amíg élek kötelességemnek tartom úgy élni, mintha örökké tartana.

Írásaim
Donate/Tàmogatàs
Kapcsolat

Írásaim
« STATISZTIKA / (848) A klimatikus ítéletnap forgatókönyve »
(847) Mi, zsidók uraljuk a médiát
Publikálva 2012.jul.17. | Tibor bá' blogja | 886 hozzászólás
Tibor bá’ online

Ezt a cikket azért fordítottam le, mert ritkán lehet olvasni zsidó írótól, zsidók részére, zsidókról. A szerző: Manny Friedman, az újság, amiben megjelent az a “Times Of Israel“, az időpont, július 12, friss, mint a reggel fejt tej. De ami valóban megkapott az egészben, hmmm, mintha Gedeont olvastam volna. – – – Még csak annyit. Ez egy fordítás, igaz nem teljes, mert ismétlődő, felesleges részeket kihagytam (utálok mindent, ami hosszú)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.01. 15:34:21

@Rébusz:

Ebben igazad van, csak hát az embernek tényleg herótja van a holokauszt állandó nyomatásától. Ez az a téma, ahol a kevesebb sokkal több lenne. Az ember természete ösztönösen tiltakozik az ellen, amit erőszakkal a pofájába nyomnak.

Fiatalabb koromban, amikor először láttam az Auschwitzban hegyekbe rakott, csontvázsoványra lefogyott hullákat ábrázoló képeket, komolyan könnyeztem. A történtek azóta is felháborítanak, ám az is, ahogyan egyesek visszaélnek ezzel, és állandó bocsánatkérésre, bűnbánatra, "magammal szembenézésre" stb. buzdítanak engem, akinek még a szülei sem éltek, amikor ez történt.

kvadrillio 2016.03.01. 15:40:27

Mi, zsidók uraljuk a médiát
Publikálva 2012.jul.17. | Tibor bá' blogja | 886 hozzászólás
Tibor bá’ online

Ezt a cikket azért fordítottam le, mert ritkán lehet olvasni zsidó írótól, zsidók részére, zsidókról. A szerző: Manny Friedman, az újság, amiben megjelent az a “Times Of Israel“, az időpont, július 12, friss, mint a reggel fejt tej. De ami valóban megkapott az egészben, hmmm, mintha Gedeont olvastam volna. – – – Még csak annyit. Ez egy fordítás, igaz nem teljes, mert ismétlődő, felesleges részeket kihagytam (utálok mindent, ami hosszú)

Rébusz 2016.03.01. 17:01:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hol nyomatják? Ha valahol tv közelébe jutok, akkor nem látok mást, csak tehetségkutatós dáridózást, még a lottósorsoláshoz is jár az állandó zaj, végeláthatatlan igénytelen szappanopera-krimisorozatok tömkelege, miegymás. Ez megy évek óta és ez senkit nem zavar. A Saul fia nem egy akciófilm vagy amerikai termés. Ebben a kategóriában sincs a holokauszt nyomatva. Azok, akik csak a téma alapján ítélik meg a filmet, azok nem tudják, hogy a filmgyártás nem csak az amerikai sikerfilmekből áll meg valamiféle összeesküvésből, hanem ott vannak az egyes országok nemzeti filmiparának a termékei, amikben a holokauszt annyira jelenik csak meg, mint bármi más.

Rébusz 2016.03.01. 17:08:36

De ha valaki magyar, hazafias témát hiányol, akkor írjon, rendezzen olyat. Ki áll az útjába? Szerény véleményem, hogy a legutóbbi "hivatalosan" egekig magasztalt magyar témájú magyar film, a Mágnás Elza, amit volt "szerencsém" látni, végtelenül kiábrándító volt a maga kategóriájában is. De mivel a nagyközönségnek tetszik, moziban is fog menni. Ezen most sértődjek meg?

2016.03.01. 17:32:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "az embernek tényleg herótja van a holokauszt állandó nyomatásától"

Csak a náci lelkületű lumpen parasztoknak nyomás a történelem.

"Az ember természete ösztönösen tiltakozik az ellen, amit erőszakkal a pofájába nyomnak."

Mint például a Trianon.

Az a helyzet, fidesz komcsi troll honfitársam, hogy már megint a zsidók szereztek hírnevet és dicsőséget Magyarországnak. Mint mindig.

kvadrillio 2016.03.01. 18:55:50

@kopasz barmok országa: jahhhhh......a világon milliószor millió...SOKKAL JOBB FILMEK VANNAK ENNÉL A SAULNÁL, CSAK NEM VERIK ENNYIRE A HABOT, REKLÁMOT MINDENHOL MINT A ZSIDÓK !!!!! ÉS EZT MINDENKIO TUDJA ! :o)))))

2016.03.01. 19:08:54

@kvadrillio: Te meg miről hadoválsz itt? Elgurult a gyógyszered vagy nem értetted meg, amit olvastál?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.01. 21:54:50

@Rébusz:

"nem látok mást, csak tehetségkutatós dáridózást, még a lottósorsoláshoz is jár az állandó zaj, végeláthatatlan igénytelen szappanopera-krimisorozatok tömkelege, miegymás. Ez megy évek óta és ez senkit nem zavar."

Meg fogsz döbbenni, mert engem sem zavar. És tudod miért? Azért, mert én még véletlenül sem jutok TV közelébe, itthon meg már több mint 10 éve nincs TV-nk. Ha jobban belegondolok, van annak már 15 éve is.

"Azok, akik csak a téma alapján ítélik meg a filmet"

Én semmi alapján nem ítélem meg, mert nem láttam. Nem is értem, ezt miért nekem írod.

@kopasz barmok országa:

:ignore

2016.03.02. 17:41:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tudom, hogy fáj neked, de nem tudlak sajnálni.

Rébusz 2016.03.02. 18:14:33

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A tv-n akkor már biztos nem veszünk össze. Viszont a "nyomatást" akkor még úgy sem értem. Ha egy évig gyakori rendszerességgel eljárnék mozikba és művészmozikba és striguláznék, hogy hányszor volt téma a holokauszt vagy bármi ezzel kapcsolatos, akkor sem jutnék semmire. A legtöbb Saul fia kategóriájú film teljesen hétköznapi emberekről és témákról szól a filmművészet eszközeivel ábrázolva, a média az, amelyik kimazsolázza mindig ezekből az állandó botrányt kavaró filmrendezők botrányt kavaró filmjeit. Az átlagemberek csak ezekről hallanak, olvasnak és akkor mindjárt levonnak egy messzemenő következtetést. Azért az sem mellékes, hogy a 2.világháború egyébként is egy "hálás" téma. Ha Hitlerről készítenek filmet, az is szinte mindenkit érdekelni kezd. A médiumok teljesen tisztában vannak ezzel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.02. 18:41:35

@Rébusz:

"a média az, amelyik kimazsolázza mindig ezekből az állandó botrányt kavaró filmrendezők botrányt kavaró filmjeit"

Miért? Nemes Jeles botrányt kavaró rendező és a Saul fia botrányt kavaró film? Csak azért, mert elég sokat foglalkozik vele a média mostanság.

"Viszont a "nyomatást" akkor még úgy sem értem."

Neked talán magasabb a toleranciaküszöböd. Ne csak a filmekre gondolj: ott van a rakás holokauszt-emlékmű, megemlékezések, felszólítások az "önmagunkkal szembenézésre" (mégis miért, mikor a szüleim sem éltek még akkor?), a holokauszt-tagadás büntetése (normális ember nem tagadja), az állandó ajvékolás a Magyarországon állítólagosan dúló antiszemitizmusról, a "bűnös nemzetről" (Na igen, Franciaországban már 1942-ben kezdték deportálni a zsidókat, nálunk mikor is? Oszt mégis mi vagyunk a bűnös nemzet, a franciák meg a fél országnyi kollaboráns ellenére a hős nemzet...), és akkor most már az iskolában is oktatják a holokauszt-vallást.

Ha a Don-kanyarban meghalt magyar bakákról vagy a kommunizmus áldozatairól menne ez a folyamatos agymosás, azt is hamar megunnám.

Németországot, az egész őrület okozóját és elindítóját, a németeket tizedannyira sem állítják be "bűnös nemzetnek", mint bennünket. Holott nálunk lelt menedékre igen sok kelet-európai zsidó, amikor a saját országukban már deportálták őket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.02. 18:53:53

@Rébusz:

Avagy neked nem nyílik ki a bicska a zsebedben, amikor arról olvasol, hogy Németországban egy volt SS perében egy Orosz Angéla nevű magyar zsidó nő tesz tanúvallomást, aki 1 hónapos volt, amikor a KZ felszabadult?

Úgy mégis, miként tehet terhelú vallomást a vádlottról? Ez a per egy vicc, egy koncepciós per, justizmord, ha ilyen vallomásokat meghallgat a bíróság.

Rébusz 2016.03.05. 23:14:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A botrányt kavaró filmek csak példa volt, nem a Saul fiára gondoltam, hanem az általánosításokra. A holokauszt túlélők továbbra is kapnak életjáradékot, Németországban erre törvény van, tudomásom szerint. Nem hiszem, hogy mi valamilyen bűnös nemzet lennénk a többi nemzet között. A németek sem azok, de jóvátételt, kárpótlást fizetnek. Elvégre a saját állampolgáraikról van szó... Azt nem tudom, hogy a magyar állam fizet-e kárpótlást azoknak, akik éveket töltöttek börtönben ártatlanul a kommunizmus alatt. Az általad említett zsidó asszony perét nem ismertem, jogász sem vagyok, de gondolom, hogy azért tanúskodhat, mert egyrészt bizonyított, hogy ott született, másrészt a szülei meséltek neki az ott történtekről és neveket is mondtak neki. Kevés 90 év körüli túlélő lehet már, aki tanúskodhatna. De egy olyas valaki, aki neveket tud mondani, és ez alapján nyomozást tudnak kezdeni, az segítséget jelent abban, hogy a régi bűnösöket megtalálják.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.06. 21:35:45

@Rébusz:

"A holokauszt túlélők továbbra is kapnak életjáradékot, Németországban erre törvény van"

Érdekes, hogy az idő múlásával kis túlzással szaporodik a holokauszt-túlélők száma, ugyanis mostanság már a leszármazottak is holokauszt-túlélőnek számítanak.

Aztán ott vannak a csalók is. Talán egy-két éve olvastam egy esetről, amikor valaki holotúlélőnek adta ki magát, írt egy könyvet a MEGTÖRTÉNT szenvedéseiről, de lebukott: kiderült, hogy szinte semmi nem igaz a meséjéből, sőt valójában nem is zsidó. A lebukás után úgy védekezett, hogy akár meg is történhetett volna, amit írt.

www.foxnews.com/us/2014/05/12/massachusetts-woman-who-wrote-fraudulent-holocaust-memoir-ordered-to-pay-225m.html

listverse.com/2010/03/06/top-10-infamous-fake-memoirs/

Az utóbbi linken két hamis holo-memoárt is találsz.

Ezek után el lehet képzelni, hányan kapnak életjáradéjkot, kártérítést, egyebet olyanok, akik közelében sem jártak a holokausztnak.

"de gondolom, hogy azért tanúskodhat, mert egyrészt bizonyított, hogy ott született, másrészt a szülei meséltek neki az ott történtekről és neveket is mondtak neki."

Egy perben általában nem elfogadható bizonyíték, amit mástól hallottál. Persze vannak esetek, amikor mégis, de egy 70 évvel ezelőtt megesett dologgal kapcsolatban azért mégis erős túlzás.

"De egy olyas valaki, aki neveket tud mondani, és ez alapján nyomozást tudnak kezdeni, az segítséget jelent abban, hogy a régi bűnösöket megtalálják."

Nyomozást megindítani nyilván lehet, ahhoz elég a gyanú. Ítélet meghozatalához azonban a gyanú édeskevés. Ahhoz bizonyíték kell, az meg nem bizonyíték, hogy a szüleim 50 éve meséltek valamit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.06. 21:39:39

@Rébusz:

Hogy világos legyen: A bűnösöket el kell ítélni, ezzel nem vitatkozom, mert nem védeni akarom a bűnösöket.

Ám az ítéletnek sziklaszilárd bizonyítékokon kell alapulnia, márpedig 70 éve történt eseményekkel kapcsolatban nehezen lehet ilyeneket találni. Az semmiképpen nem sziklaszilárd bizonyíték, hogy a szüleim meséltek valamit. Ugyanis egy jogállamban egy nácit is megillet az ártatlanság vélelme: nem neki kell bizonyítania az ártatlanságát, hanem az ügyészségnek kell bizonyítania a bűnösségét, mégpedig minden kétséget kizáróan.

Rébusz 2016.03.07. 10:40:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mivel időt szakítottál, én is válaszolok neked, de úgy gondolom, részemről már mindent elmondtam ezzel kapcsolatban.
Nem ismerem a szóban forgó német törvényt, jogász sem vagyok. Ha úgy van, ahogy írtad, ezt úgy tudnám elképzelni, mint az árvaellátást egyrészt. Másrészt pedig mint a vagyonelkobzás jóvátételét. Ismert, hogy nálunk is államosították rengeteg ember vagyonát, villákat, épületeket, mind privát mind pedig egyházi intézményeket is. Ezek a kárpótlási ügyek legjobb tudomásom szerint még mindig nem teljes egészében lettek lezárva. Gyakorlatilag családoktól vették el az otthonukat, egyébként az én dédszüleimtől is. Az a mi örökségünk lett volna, attól megfosztottak minket. A kommunizmusban ártatlanul meghurcolt, titokzatos körülmények között "eltűnt" személyek árván maradt gyerekei... Gondolj bele, ha mindez veled történt volna... Beállít az önkényuralmi rendszer fegyveres testülete és elviszi az összes ingóságotokat, az ingatlant pedig kisajátítja, mindentől megfoszt, ami az őseid után téged illetett volna meg. A másik, ha valaki csal. Csalók mindenhol vannak, származástól függetlenül, a csalók jelenlétén pénz közelében nincs mit meglepődni. Hagy ne hozzak erre is mai aktuális példákat. Bizonyíték: nem vagyok jogász, én úgy gondolom, az asszony tanúskodott, nem gondolom, hogy az ő egyetlen vallomása alapján ítélnének el egy ártatlan embert. A rendőrség dolga, hogy bizonyítékokat gyűjtsön, az ügyészségé, hogy ezeket figyelembe véve, ha van tanú, azt is meghallgassa. Itt megint csak a médiáról van szó. Amit írnak, az úgy van, amiről nem írnak, az biztos nincs is.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.07. 11:16:28

@Rébusz:

"Ismert, hogy nálunk is államosították rengeteg ember vagyonát, villákat, épületeket, mind privát mind pedig egyházi intézményeket is."

Az én dédszüleimtől egy elég nagy gyárat vettek el. Dunai svábok voltak, de soha nem szimpatizáltak a nácikkal, a gyerekeiknek kimondottan magyar neveket adtak, mint Géza és Tibor, nem is telepítették ki őket a háború után. De mivel nem voltak zsidók, soha semmi kárpótlást nem kaptak sem ők, sem a leszármazottaik.

Ezzel szemben a zsidók számtalan jogcímen kapnak jóvátételt, kárpótlást stb. Azok is, akiknek csak a vagyonát vették el.

Hol van itt a törvény előtti egyenlőség? Tudtommal a törvények nem tesznek különbséget a magyar állampolgárok nemzeti hovatartozása szerint. Akkor hogy is lehet, hogy a zsidók kapnak kárpótlást az elvett vagyon után, sőt pl. a műkincseket még évtizedek óta Amerikában élő zsidók is visszakapják, míg a német származású magyar állampolgár ill. Magyarországon élő utódai semmit nem kapnak?

"én úgy gondolom, az asszony tanúskodott, nem gondolom, hogy az ő egyetlen vallomása alapján ítélnének el egy ártatlan embert."

Nem is erről van szó, hanem arról, hogy eleve nem is tanúskodhatna egy normális bíróság előtt. Egy olyan per, amelyben egy ilyen tanút meghallgatnak, csak koncepciós per lehet.

"A rendőrség dolga, hogy bizonyítékokat gyűjtsön, az ügyészségé, hogy ezeket figyelembe véve, ha van tanú, azt is meghallgassa."

És a bíróság dolga az lenne, hogy ne hallgassa meg az alkalmatlan tanúkat.

"Itt megint csak a médiáról van szó. Amit írnak, az úgy van, amiről nem írnak, az biztos nincs is."

Ezek a weboldalak és újságok akkor mind hazudnak? Google:

www.google.com/search?sourceid=chrome-psyapi2&ion=1&espv=2&ie=UTF-8&q=orosz%20ang%C3%A9la%20Nazi&oq=orosz%20ang%C3%A9la%20Nazi&aqs=chrome..69i57.12028j0j7

Rébusz 2016.03.07. 11:45:32

Máshogy ítéljük meg ezt a dolgot. Ez olyan, mint a félig töltött pohár esete, valakinek félig üres, valakinek félig tele van. Te őket szidod, mert ők kapnak, mi pedig nem. Azt mondod, ők ne kapjanak, hiszen mi sem kapunk. Én meg azt akartam mondani, hogy miért nem kapunk mi is, hiszen ők is kapnak. Én nem venném el tőlük, mert megilleti őket. Megillet ugyanakkor mindenkit, aki hasonló cipőben jár. Az újságokkal kapcsolatban arra céloztam, hogy manipulálhatnak, elhallgatnak, félremagyaráznak dolgokat. Nem konkrét hazugságra gondoltam, ettől függetlenül van olyan, hogyha nem is szándékosan, de félretájékoztatnak, mert annyira bulvár például, hogy még azt sem érti, amit saját maga ír. Most már lezárnám részemről, ha még írsz, elolvasom, de már nem reagálnék, ha nem haragszol.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.03.07. 12:15:31

@Rébusz:

"Azt mondod, ők ne kapjanak, hiszen mi sem kapunk."

Nem, én nem ezt mondom, és amit írtam, semmiképpen nem is értelmezhető így.

Én az alkotmányban is deklarált törvény előtti egyenlőséget várom el, etnikumtól, származástól, vallástól függetlenül.

"ha még írsz, elolvasom, de már nem reagálnék, ha nem haragszol."

Nem haragszom.
süti beállítások módosítása