A filmvilág legnagyobb kitüntetését kapta meg a magyar film. Nemes Jeles László holokausztos alkotása Oscar-t érdemelt. De miért?
Sokan sok mindent leírtak már a frissen Oscar-díjas A Saul fia című magyar filmről. Mindenkinek volt meglátása, akár pozitív, akár negatív. Sok mindenből kijutott ennek az egyedi hangi és képi világot mutató alkotásnak. Díjakból is. Kezdve a Cannes-i filmfesztivál nagydíján át, az egyes szakmai elismeréseken és a Golden Globe-on át egészen az Oscar-ig bezárólag.
Nemes Jeles László rendezésében és Röhrig Géza főszereplésével készült alkotásban gyakorlatilag mindenkit díjaztak, akinek köze volt a filmhez és egy csapásra piedesztálra emelték a fiatal alkotókat, akik sonderkommandóról szóló, második világháborús és koncentrációs táboros egyedi megvilágításba helyezett filmmel egycsapásra beleírták magukat a magyar, de a világ filmtörténetének vaskos kötetébe. És így van ez rendjén.
Megérdemelték az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díját, amelyet az ottani Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ad ki több kategóriában 1929 óta. De ez az elismerés nemcsak a film alkotóinak szól. Közvetetten díjazottak lettünk mi, magyarok is. Mindannyiunknak része van benne. Kinek kisebb és átvitt értelmű, kinek pedig egészen közeli és kézzel fogható. Az azonban elvitathatlan, hogy a rendező szavaival élve "a semmiből a legrangosabb díjig eljutni" nemcsak figyelemre méltó és hihetetlen, hanem valóságosan ihletett és produkcióra serkentő.
Nagy szükség van a Saul fiára, nagy szükség van a magyar filmre. Ezt mindenhol aláírják. Tekintsünk el a témájától, ami ugyan közrejátszott, de korántsem ez miatt ítélték oda a több mint harminc centis és közel négy kilós aranyozott szobrocskát. A világ összes valamirevaló elismerését, az Oscarral mintegy negyvenet, nem(csak) a holokauszt miatt kapta, hiszen a témában láttunk már számos alkotást. Néha, tán túl sokat is.
Ami viszont mindenkit megragadott, az éppen az egyedi látásmód és ábrázolási technika, valamint egy olyan perspektíva, amiről eddig nem készítettek ekkora horderejű alkotást. Ezután már az Erdély Mátyás operatőri és Zányi Tamás hangmérnöki munkája is követendő lesz.
Hogy is van az a hollywoodi szólás-mondás a sikeres filmre? Végy egy magyart...
Mi, magyarok, abban a kivételes helyzetben vagyunk, abban a hihetetlen csodában van részünk, hogy vannak még olyan magyarok, akik magyar filmet készítve a nulláról felküzdve magukat eljutnak a mozgókép főhadiszállására, Hollywoodba, ahol a csillagos-sávos lobogó alatt nevelkedett tehetséges alkotók közé bekerülhet egy közép-európai fiatalember is. A harminckilenc éves filmrendező már tizenhárom évesen horrorfilmeket forgatott párizsi házuk pincéjében. Nem adta fel álmait.
Talán, vagyis inkább, bizonyára van most valahol egy tizenéves fiú vagy lány a magyar ugaron, ahol megmosolyogtatónak tűnő álmokat dédelget, és a vörös szőnyeges bevonulásról sző álmokat. Akárcsak Nemes Jelesnek, neki is sikerülhet. Akarat és kitartás kérdése. Mert még a legkisebb fiú is... de ezt, ugye, tudjuk. Ugye?
Magáról a filmről, már egy korábbi, Elhamvasztott remények című kritikában értekeztem. Talán a hamuból is gyémánt lehet egyszer...
Borka Roland