Mérges madarak uralják a világot
2016. május 23. írta: prominent

Mérges madarak uralják a világot

angrybirdsboxoffice.jpg

Hiába az elmarasztaló kritika, mozikasszát robbantott az Angry Birds. Még Ryan Gosling se tudta elkapni őket. Szép kis summát gyűjtött.

Nem szerették a kritikusok és a szülők se repestek túlságosan az együgyű mobiljáték megfilmesítéséért. De hiába minden ellenállás, a mérges madarak jöttek, leszálltak és nem röppentek el. A disznókat meg szétlőtték.

angrybirds0003.jpg

Megjött a box_office, azaz a bevételi lista, ami alapján nyilvánvalóvá válik, hogy a The Angry Birds Movie mindent vitt, és erős kezdést produkált, világszerte több mint 150 millió dollárt hozott, s ezzel a lista élére került.

Második helyen szerepel a Marvel Amerika Kapitány: Polgárháború című film összesen 63,8 millió dollárt gyűjtött és jelenleg a Russo-fivérek által rendezett film túllépte az egy milliárd dolláros bevételt, s ezzel ez már a negyedik Marvel-film, aminek ez sikerült. Ha úgy vesszük, akkor Bosszúállók (1,518 milliárd dollár), a Bosszúállók: Ultron kora (1,405 milliárd dollár) és a Vasember 3 (1,215 milliárd dollár) után következik, de simán mindet lekörözheti.

A lista harmadik helyére került a Rossz szomszédság folytatása, ami már jelenleg 51,8 millió dolláros bevételnél tart. A B-kategóriás, korhatáros film feleakkora bevétellel nyitott, mint az előző rész, amit 2014-ben mutattak be és az első hétvégén 49 millió dollárt hozott. A Seth Rogen és Zac Efron főszereplésével készült aktuális rész 21,8 millióval nyitott.

 

nice.jpg

Russel Crowe és Ryan Gosling papírmasés vígjátéka 11,3 millió dollárt kalapozott össze, így a Shane Black által rendezett film nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ugyan az ötödik helyen tanyázik, de még mindig jól tejel a Disney-féle Dzsungel könyve, ami amerikai mozikban további 11 milliót kasszált, s már hatodik hete megy a mozikban. Nemzetközi viszonylatban a Jon Favreau rendezése további 7,4 milliót hozott a tengerentúlon, és már világszerte 857,7 millió dollárnál tart. Szintén a studió szerelemgyereke, a Zootropolis - Állati nagy balhé is jól szerepel a mozipénztáraknál, jelenleg már 981,8 millió dollárnál tart, ami azt jelenti, hogy kiütötte az első helyről a Gru 2-t (970,8 millió dollár). Így az állatos-nyomozós világ minden idők negyedik legtöbb bevételét produkáló animációs film lett.

Hatodik helyen a TriStar Pictures George Clooney főszereplésével bemutatott Money Monster lett, ami a második hétvégén 7,1 millió dollárt hozott, így már 27,1 millió dollár összbevételnél jár, ami a thriller előállítási költségének felel meg.

Borka Roland

A bejegyzés trackback címe:

https://mozitekercs.blog.hu/api/trackback/id/tr1008740248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2016.05.24. 11:44:27

Szerintem a szuperhősös kreténségek semmivel sincsenek magasabb szellemi szinten, mint a dühös madarak...
süti beállítások módosítása